Darren Aronofsky, Jared Leto és Jason Blum közös horrorsztorin dolgozik

Hírek

| Tündi | 2021.01.30. 14:40

Darren Aronofsky a 2017-es Anyám! óta nem nagyon hallatott magáról, most viszont úgy látszik, hogy megunta a pihenést és újból beszáll a buliba.

Nemrég még arról számoltunk be, hogy a kultrendező Brendan Fraserrel készít vígjátékot, - ami egyébkánt az első filmje lesz a műfajban - most pedig egy újabb izgalmas projektjéről érkezett hír, melyben a horrorkirály Jason Blum és és az Oscar-díjas Jared Leto lesz a partnere.

Blum nevét nagyon senkinek sem kell bemutatni, hiszen az utóbbi években szinte az összes valamire való horrorfilmből kivette a részét, mint producer. A filmes azonban nem csak a borzongatás terén végez kiváló munkát, hiszen az ő kézjegyét viseli mások mellett a Whiplash, a Tűnj el! és a Csuklyások: BlacKkKlansman is, melyekért még Oscar esélyes is volt.

via GIPHY

Aronofsky és Blum csapatát pedig még Jared Leto is erősíti, aki a rendezővel korábban, a 2000-es Rekviem egy álomért című filmen dolgozott együtt, azóta viszont nem volt közös munkájuk. Annyit már tudni, hogy a készülő horror egyelőre Adrift címen fut, a filmes gárda személye mellett pedig további jó hír, hogy a sztorit A kör-filmek alapjául szolgáló regények írójának, Koji Suzukinak a novellája szolgáltatja.

Az Adrift történetéről még csak annyi derült ki, hogy a tengeren játszódik és egy csapat halász történetét követhetjük majd nyomon, akik hajójukkal egy elhagyatott jachtba botlanak a nyílt vízen... 

(Borító: hollywoodreporter.com)

Hozzászólások

További cikkek

Megvan, ki játssza a Marvel Kapitány 2. főgonoszát

Hírek

| 2021.02.13. 17:10
A járvány miatt egy kicsit kevesebbet hallhattunk a készülő Marvel-projektekről, ezért a rajongók most örülhetnek, hiszen végre kiderült, ki játssza a Marvel Kapitány folytatásának a …

A Hatodik érzék rendezője újabb hátborzongató horrorfilmmel jelentkezett

Hírek

| 2021.02.09. 16:30
Hamarosan újabb horrorfilmmel jelentkezik M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Üveg), amelyhez végre befutott az első előzetes, mely kellőképpen …

Több Trónok harca-előzménysorozat is érkezhet

Hírek

| 2021.01.24. 15:20
Az HBO mindig tutira megy, ha nézettségről van szó, így gyorsan be is rendelt egy újabb Trónok harca-előzménysorozatot.

Darren Aronofsky és Brendan Fraser közös vígjátékon dolgozik

Hírek

| 2021.01.12. 13:20
Bármiben lefogadtuk volna, hogy korunk egyik legikonikusabb rendezője, Darren Aronofsky és 90-es évek végén, 2000-es évek elején fénykorát élő Brendan Fraser soha nem …

Millie Bobby Brown a Bosszúállók rendezőivel készül a következő nagy dobására

Hírek

| 2020.12.22. 14:15
Millie Bobby Brown mióta berobbant a Stranger Things című Netfix-szériával igyekszik nem beskatulyáztatni magát, így számtalan …

Oprah Winfrey és Brad Pitt közösen dolgozik egy sikerkönyv megfilmesítésén

Hírek

| 2020.11.12. 09:25
Brad Pitt már most ráfeküdt a következő Oscar-szezonra, ugyanis a producerként is elég sikeres filmsztár és Oprah Winfrey produkciós cégei …

Csúszik a Halál a Níluson és a Free Guy premierje is

Hírek

| 2020.11.06. 17:00
Továbbra sincs leszállás a korona-vonatról: újabb, rég óta várt filmek csúsznak a pandémia miatt, ezúttal a Halál a Níluson című, sztárszereposztással érkező új Agatha …

Az olaszoknak nagyon bejött a magyar horror

Hírek

| 2020.11.04. 17:40
Olyannyira, hogy a díjat is kapott Triesztben az első magyar horrorfilm, a Post Mortem.

Jeremy Irons az Egyesült Királyság miniszterelnökét alakítja a Netflix filmjében

Hírek

| 2020.11.04. 16:50
Újabb izgalmas projekt van kilátásban a Netflixnél, ugyanis a streamingszolgáltató filmre viszi a München című bestsellert, …

Fesztiválsikerek és új magyar filmek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon

Hírek

| 2020.10.30. 18:35
Fesztiválsikereket és új magyar filmeket vetítenek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon, november 8-án.