Tom Hardy A rajtaütés rendezőjével fog akciózni a Netflixen

Hírek

| Tündi | 2021.02.20. 17:40

Tom Hardy-t utoljára a Capone című életrajzi drámában láthattuk, ami hát finoman szólva se lett éppen egy mestermű, most viszont felcsillant a remény, hogy ismét egy izgalmas filmben láthassuk viszont.

A 43 éves színész ugyanis bevállalta a Netflix és Gareth Evans legújabb közös projektjének, a Havoc-nak a főszerepét. A filmről már annyit tudni, hogy a  színész egy meglehetősen testhezálló szerepet - legalábbis, ha az eddigi alakításait nézzük - kapott, hiszen ha minden igaz, akkor egy mogorva detektívet fog alakítani. A sztori szerint a főhősnek egy félresikerült drogüzlet után bele kell ásnia magát  a várost fojtogató korrupció és összeesküvések mocskába, hogy megtalálja egy politikus fogva tartott gyermekét.

Mi pedig azért örülünk neki, hogy Hardy és Evans együtt dolgozik, mert Evans még a kétezertízes évek elején robbant be a köztudatba, ráadásul rögtön az első két rendezésével, a 2011-es A rajtaütéssel, majd a 2014-es A rajtaütés 2-vel. Mindkét alkotás visszahozta az igazi, CGI nélküli akciófilmek világát, a brutális bunyókkal, a látványos koreográfiával és mindenféle körítés nélküli alapsztorival. A filmek hatására a következő években hirtelen ismét megszaporodtak a nyers erőse koncentráló akciófilmek.

Evans és a Netflix korábban az Apostol című horror-drámán dolgozott együtt. A Havoc forgatása várhatóan júniusban kezdődik majd Walesben.

Hozzászólások

További cikkek

A felszín alatt – Élősködők

Kritikák

| 2019.12.10. 14:45
Hosszú évek óta tudjuk, hogy Dél-Koreában valamit nagyon tudnak, ha filmezésről van szó. Egyszerűen nem tudnak mellényúlni, bármilyen műfajról is legyen szó. Az Élősködők pedig csak megerősíti ezt az alapvetést.

A Joker és Az ír is bekerült az év legjobb filmjei közé

Hírek

| 2019.12.05. 16:35
Az elmúlt hónapok sajtóvisszhangját és díjazásait nézve nem okozott sok meglepetést, hogy az Amerikai Filmintézet (AFI) idei tízes toplistáján a Joker, Az ír és a Házassági …

Így mutatkozik be utoljára Daniel Craig James Bondként

Hírek

| 2019.12.04. 15:50
Hát ez a nap is eljött: megjelent a Nincs idő meghalni első előzetese, ami egyben Daniel Craig búcsúja is a karaktertől.

Tornatore-filmmel indul az Uránia Itáliai utazás című vetítéssorozata

Hírek

| 2019.11.29. 08:45
Örömteli programsorozat elé néznek az olasz filmek rajongói, ugyanis idén is megrendezésre kerül az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Olasz …

Remake készül A szökevényből

Hírek

| 2019.11.27. 12:50
Már meg sem lepődünk, ha olyan hírt hallunk, hogy egy újabb remake készül egy korábbi klasszikusból, sajnálatos módon ezúttal Harrison Ford kilencvenes évekbeli sikerfilmje, A szökevény a soros.

Egy letűnt korszak hősei - Az aszfalt királyai

Kritikák

| 2019.11.24. 17:35
James Mangold filmje nemcsak, hogy remekül idézi meg az 1960-as évek autósportjának világát, de az év egyik legjobb alkotásának is számít.

Woody Allen-napot tartanak vasárnap Budapesten

Hírek

| 2019.11.21. 14:05
Még az időjárás is a hazai Woody Allen-nap kezére játszik, hiszen mikor máskor nézne az ember szívesebben neurotikus értelmiségi figurákat nagyvásznon, mint egy esős vasárnap? Na, ugye!

Előzménysorozatot készítenek Polanski klasszikusához

Hírek

| 2019.11.19. 16:55
Elég erős stáb veszi kezébe Roman Polanski Kínai negyed című filmjét, elég csak David Fincher nevét megemlíteni.

A Rossz versek közönségdíjat kapott Los Angelesben

Hírek

| 2019.11.16. 15:50
Reisz Gábor Rossz versek című filmje kapta a közönségdíjat az egy hétig tartó 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon.

Kiborultak a filmesek a Netflix egyik újításán

Hírek

| 2019.10.29. 20:20
Újabb hevesen vita támadt a Netflix körül, ezúttal azt kritizálják a filmkészítők, hogy a streamingszolgáltató egy tervezett újítása lehetővé tenné a sorozatok és filmek lejátszási …