Liza Minnelli 75

Mindenmás

| movie.hu | 2021.03.12. 18:25

Ma ünnepli 75. születésnapját Liza Minnelli Oscar-díjas színésznő, énekesnő, akit barátai - nagyon találóan - csak úgy jellemeznek: „olyan, akár a főnix, kiterjeszti szárnyait és újjászületik, hihetetlen erő és bátorság van benne”.

A kezdetek

A színésznő életében rengeteg érdekességet találhatunk, az egyik rögtön az, hogy ő az egyetlen olyan Oscar-díjas, akinek a szüleit szintén kitüntette az akadémia: apja a neves rendező Vincente Minnelli, anyja pedig Judy Garland, a zenés filmek sztárja volt. Szülei­nek válása után gyógyszer- és alkoholfüggő anyjával végigvándorolta Amerikát, szállodaszobákban nőtt fel. Tinédzserként abbahagyta az iskolát, és New Yorkba ment, ahol színészként próbált boldogulni.

A kis Liza Minnelli a szüleivel

Pályafutása 1964-ben vett lendületet, amikor anyja oldalán léphetett fel Londonban, viszonyuk azonban továbbra is ellentmondásos maradt: még az is megesett, hogy a féltékeny Garland lelökte lányát a színpadról. Anyja végül gyógyszertúladagolásban halt meg, amikor Liza huszonhárom éves volt.

A rekorder

Minnelli tizenkilenc évesen kapta első Tony-díját, ilyen fiatalon addig senki sem vehette át az amerikai színházi szakma legrangosabb kitüntetését. Albert Finney oldalán állt először kamera elé 1967-ben egy komédiában, két évvel később jelölték először Oscar-díjra az Első szerelem című filmért.

Élete legnagyobb alakítását 1972-ben a Kabaré című zenés produkcióban nyújtotta: Sally Bowles megformálásáért megkapta az Oscar-díjat.

Ezzel ma is egyedülálló rekordot állított fel, hiszen sem azelőtt, sem azóta nem volt példa arra, hogy Oscar-díjas apa és Oscar-díjas anya gyermeke maga is megkapja a filmvilág legrangosabb elismerését.

Ezután jobbára felejthető filmekben szerepelt, annál nagyobb sikereket aratott a tévében, a színpadon és a koncerttermekben. Liza with Z című show-műsora Emmy-díjat kapott, lemezei milliós példányszámban fogytak. Miután 1990-ben átvette a Grammy Legend Awardot, a szórakoztatóipar valamennyi nagy kitüntetését (Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díj) vitrinjében őrzi.

Hullámvölgy

A nyolcvanas években hullámvölgybe került, a drogok és az ital csaknem ugyanúgy kisiklatták az életét, mint annak idején anyjáét. A teljes összeomlás határán, Elizabeth Taylor tanácsára elvonókúrára ment és sikerült talpra állnia.

Filmszerepeket vállalt, folyamatosan koncertezett, apja halála után egy dokumentumfilmmel tisztelgett emléke előtt. Bár 2004-ben meghiúsult egy budapesti koncertje, két évvel később a Papp László Sportarénában lépett fel lelkes közönség előtt.

Liza Minnelli egészsége már nem a régi: az utóbbi években egymást követték gerinc- és csípőműtétei, agyhártyagyulladás miatt elvesztette, majd visszaszerezte beszédkészségét, betegsége miatt több koncertet lemondott. 2013-ban törött csuklóval énekelt végig egy New York-i jótékonysági koncertet húgával, Lorna Lufttal. 2015-ben újra egy rehabilitációs klinika lakója lett, hogy szabadulni próbáljon kiújult alkoholfüggőségétől.

Mozgalmas magánélete bőséggel adott témát a bulvárlapoknak, anyjához hasonlóan ő sem volt szerencsés a szerelemben. Számos kapcsolata volt, négyszer ment férjhez és négyszer vált el, gyermeke nem született.

(Borító: life.hu, Fotó: twitter.com)

Hozzászólások

További cikkek

Eddie Murphy 60

Mindenmás

| 2021.04.03. 14:05
A már-már pofátlanul nagy vigyorral rendelkező Eddie Murphy-t senkink sem kell bemutatni, hiszen számos klasszikusa hazánkban is nagy népszerűségnek örvend. A Beverly Hills-i zsaru, a 48 óra és az Amerikába jötten Golden Globe-díjas sztárja ma ünnepli a …

Sokan kiakadtak azon, hogy nem vehetnek részt online az Oscar-gálán

Hírek

| 2021.03.25. 19:05
Nemrég látott napvilágot a hír, hogy nem lesz zoomos az Oscar díjátadó, azaz aki át akarja venni a díját, annak bizony személyesen jelen kell lennie. Érthető …

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét

Hírek

| 2021.03.16. 08:45
Mint ahogy azt sajnos az elmúlt egy évben már megszokhattuk a koronavírus-járvány miatt minden a feje tetejére állt, így az idei Oscar-díjátadó is.

100 éve született a Kisvakond megálmodója, Zdeněk Miler

Mindenmás

| 2021.02.21. 17:45
100 éve született Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor, a Kisvakond kalandjairól szóló filmek és könyvek szerzője.

Nincs magyar jelölt idén az Oscar-gálán

Hírek

| 2021.02.10. 12:10
Kedd éjjel nyilvánosságra hozták az Oscar-díjra esélyes alkotások szűkített listáját, mellyel kapcsolatban nekünk is volt miért izgulnunk, hiszen Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó …

Meghalt Christopher Plummer

Hírek

| 2021.02.05. 19:45
91 éves korában meghalt Christopher Plummer Oscar-díjas kanadai színész. A család közlése szerint Plummer békésen hunyt el Connecticut-i otthonában felesége, Elaine Taylor mellett.

Faye Dunaway 80

Mindenmás

| 2021.01.14. 11:05
Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Faye Dunaway Oscar-díjas színésznő, akit olyan klasszikusok főszerepében láthattunk, mint a Bonnie és Clyde, a Thomas Crown-ügy, a Kínai negyed vagy a Hálózat.

Szomjas György 80

Mindenmás

| 2020.11.26. 21:45
Nyolc évtized a Földön, több mint négy évtized a pályán. Ennyi pedig bőven elég volt ahhoz, hogy neve minden filmrajongónak és természetesen szakmabelinek egyet jelentsen a minőséggel. Munkássága megkerülhetetlen a hazai filmes szcénában. Szomjas …

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscarra

Hírek

| 2020.11.24. 14:30
Miután már számos nemzetközi díjat bezsebelt Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotása nem volt túl meglepő, hogy Magyarország jövőre ezzel a …

85 éves Törőcsik Mari, a magyar film koronázatlan királynője

Mindenmás

| 2020.11.23. 14:50
A ma szülinapos Törőcsik Mari az a magyar színésznő, akit senkinek sem kel bemutatni, függetlenül attól, hogy melyik generáció szülötte. Évtizedeket átölelő …