Hírek
| Tündi | 2021.04.16. 15:35Már évek óta lehet tudni, hogy érkezik egy ötödik Indiana Jones-film is, nemrég pedig az is kiderült, hogy ezúttal is Harrison Ford bújhat világhírű régészprofesszor bőrébe. Most pedig újabb izgalmas szereplővel bővült a stáb.
Bár nem mintha ezt a folytatást is nagyon várta volna az ember, de azért négy évtizeddel(!) az első Indiana Jones-film után mégis úgy döntöttek, hogy még van a szériában annyi szufla, hogy lehúzzanak róla még egy bőrt, így nincs mese, érkezik az ötödik felvonás is.
A tervek szerint 2022 júliusában érkező is a kalandfilmről azt már eddig is lehetett tudni, hogy ezúttal nem Steven Spielberg ült be a rendezői székbe, hanem James Mangold. Persze azért Spielberg nem engedte ki teljesen a kezei közül a produkciót, ugyanis producerként vélhetően részt vesz majd a film elkészültében.
Most pedig az is kiderült, hogy a dán színészzseni, Mads Mikkelsen is csatlakozott a filmhez méghozzá, ha minden igaz egy elég fontos szerepet kapott. Mikkelsen érkezése előtt pár nappal pedig azt jelentették be, hogy a Fleabag Emmy-díjas színésze, Phoebe Waller-Bridge lesz a film női főszereplője.
Az Indiana Jones ötödik részének filmzenéjét pedig John Williams szerzi.
(Borító: heroichollywood.com, Fotó: indiewire.com)
Hozzászólások