Hírek
| Tündi | 2021.05.01. 15:55David Cronenberg (A légy, Karambol) közel 10 év kihagyás után úgy döntött, hogy újra itt az ideje valami nagyon elborult alkotással megörvendeztetnie a népet, amihez ráadásul már egy elég pofás szereplőgárdát is összehozott.
A horror kanadai mestere utoljára 2014-ben hallatott magáról, akkor került ugyanis a mozikba a Térkép a csillagokhoz című filmje mások mellett Julianne Moore, Mia Wasikowska és Robert Pattinson főszereplésével. A különc rendezőnek ezúttal is sikerült egy elég menő alkotógárdát összehoznia ugyanis, mint kiderült egy sci-fin dolgozik a mester, amelyre már Kristen Stewart, Viggo Mortensen és Léa Seydoux is leszerződött.
A Crimes of the Future munkacímen futó alkotás forgatása Görögországban kezdődik idén nyáron és várhatóan augusztustól szeptemberig tart majd. A sztoriról annyit már tudni, hogy a nem túl távoli jövőben fog játszódni, amikor az embereknek alkalmazkodniuk kell új, mesterséges környezetükhöz, ez azonban felborítja a biológiai felépítésüket, így például képesek új szerveket növeszteni.
A rendezés mellett a forgatókönyvet is Cronenberg jegyzi, ami már csak azt is izgalmas, mert ez az első sci-fi forgatókönyve az 1999-es eXistenZ - Az élet játék című kiber-thriller óta. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy nem ez lesz az első közös munkája Viggo Mortensennel, hiszen korábban olyan filmeken dolgoztak már együtt, mint az Erőszakos múlt, az Eastern Promises - Gyilkos ígéretek és a Veszélyes vágy.
(Borító: deadline.com)
Hozzászólások