Törőcsik Mari és Jankovics Marcell előtt tiszteleg a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Hírek

| Zita | 2021.08.26. 12:15

Idén már negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját szeptember 21. és 26. között. Hat nap, több fővárosi helyszín, öt tematikus blokk több mint hetven film alkotja a programsorozatot.

A Nemzeti Filmintézet több nagyszabású eseménnyel is ünnepli az idén 120 éves magyar filmet. Idén nyáron életre hívták a Magyar Mozgókép Fesztivált, a Ludwig Múzeumban 2021. november közepéig látható a magyar filmtörténet nagyszabású áttekintése, a Nagylátószög című kiállítás, szeptember 21-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig a 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitógálán is a jubileumot ünneplik. A gálán levetítik – az 1896-os Lumière-filmekből összeállított válogatásban - az első Magyarországon készített filmfelvételeket; az első magyar film, A táncz, születéséről készített animációs dokumentumfilmet, és Korda Sándor 1918-ban készült kultikus némafilmjének, Az aranyember-nek a digitálisan restaurált (2K) változatát, a Farkas Bence zeneszerzésével és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában készült zenei kísérettel.

Az aranyember

A Klasszikus Film Maraton célja, hogy fókuszba állítsa a magyar film értékeit és bemutassa a magyar közönségnek az európai filmarchívumok kincseit. A Maraton idén öt blokkban - Hommage, Fókuszban, Magyarok Hollywoodban, Magyar szem, Nyitott archívumok - mutatja be a nagyközönségnek a frissen restaurált klasszikusokat és filmritkaságokat.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton további helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Budapesti Francia Intézet és a Müpában a Ludwig Múzeum.

A magyar film születésének 120. jubileuma a Nemzeti Filmintézet teljes idei évét meghatározza, ennek égisze alatt szervezzük a Budapesti Klasszikus Film Maratont is. A filmfesztiválunkon újra együtt ülhetünk be a mozikba és a szabadtéri vetítésekre, hogy a magyar és nemzetközi filmkincs legjavát élvezzük

- hangsúlyozta Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke.

A tavalyi Klasszikus Film Maratonnak el kellett maradnia a pandémia miatt. A mozikon és a moziba járás hagyományán is nagy sebet ejtett ez a nehéz időszak. E kettő és a halhatatlan filmklasszikusaink iránti szeretet miatt találkozzunk szeptemberben ismét a nagyvászon előtt!

– mondta Ráduly György a Nemzeti Filmintézet filmarchívumának igazgatója.

A Maraton Hommage válogatása minden évben a nemrég elhunyt alkotók előtt tiszteleg. Idén Törőcsik Marira, Jankovics Marcellra, Tóth János kinematográfusra és Bertrand Tavernier francia filmrendezőre emlékeznek. Törőcsik Mari, a legendás színésznő szinte megszámlálhatatlan filmben szerepelt, a játéka, a személyisége mindenkinek emlékezetes marad. Ő az egyetlen magyar színésznő, aki elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításért járó Arany Pálma díját. A Maratonon megcsodálhatjuk filmbeli kamaszlányként (Kölyök), szeretetéhes cselédlányként (Édes Anna), dívaként (Déryné, hol van?) és tragikus antik hősnőként (Szerelmem, Elektra) is.

Jankovics Marcell világszerte elismert rendező, a magyar animáció egyik legjelentősebb művésze volt. Varázslatos animációs filmjei minden generációnak örömet okozó, meghatározó alkotások, amelyeket szabadtéren és az Urániában, restaurált képpel és hanggal élvezheti a közönség. A cannes-i Arany Pálma-díjas és Oscar-díjra jelölt rendező Ének a csodaszarvasról és János vitéz című alkotásait vetítik a Maratonon.

A Klasszikus Film Maraton idei programjának fókuszában három kerek alkotói évfordulót ünneplünk, Jancsó Miklós (100), Huszárik Zoltán (90) és Mészáros Márta (90); két animációs alkotó, Reisenbüchler Sándor és Halász János (John Halas); valamint az avantgárd Moholy-Nagy László áll. Mindannyian markáns hangú, erős egyéni látásmóddal rendelkező művészek, filmjeik az egyetemes filmtörténet klasszikusai. A Klasszikus Film Maraton Jancsó Miklós 100 válogatása a rendező különböző korszakainak emblematikus filmjeit mutatja be mind a négy helyszínén.

A nagy hagyományú magyar operatőri „iskola” alkotói az elmúlt 120 évben külföldön is letették a névjegyüket. Rájuk koncentrál a Maraton Magyar szem című, hagyományteremtő válogatása. A szekció nézői idén Zsigmond Vilmos, Hildebrand István, Koltai Lajos és Rudolph Maté szemével láthatják a világot.

És újra miénk a tér! A Szent István téren, a Bazilika előtt, idén négy estén át mozizhat újra ingyen a nagyközönség. A nézők óriásvásznon láthatják Jancsó Miklós teljes körűen restaurált remekművét, a Szegénylegények-et, Jankovics Marcell grandiózus János vitéz-ét, a ritkán látható közönségkedvenc Az óceánjáró zongorista legendája c. filmet, valamint részünk lehet Harmadik típusú találkozások-ban is.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítéseihez nemzetközi szakmai programok, könyvbemutatók, előadások, közönségtalálkozók, kiállítások, zenei és gyermekprogramok is kapcsolódnak.

(képek: Nemzeti Filmintézet)

Hozzászólások

További cikkek

Harrison Ford tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Cannes-ban

Hírek

| 2023.05.19. 07:10
Valódi meglepetésként érte a színészt.

Megkezdődött a 76. cannes-i fesztivál

Hírek

| 2023.05.17. 08:10
A filmfesztiválnak még csak az első napja telt el, de a filmesek nem tétlenkedtek: Johnny Depp visszatért, Michael Douglas életműdíjat kapott

Tömeghipnózissal készülnek a Göteborgi Filmfesztiválra

Mindenmás

| 2022.01.05. 14:30
Skandinávia legnagyobb filmmustrája eddig sem a megszokott programjairól volt híres és természetesen ez most sem lesz másként.

Szabó István Martin Scorsese-vel együtt kap életműdíjat

Hírek

| 2021.11.20. 11:30
A két rendező India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján veheti át az elismerést szombat este az egyetemes filmművészethez való kiváló hozzájárulásukért.

A világ egyik legnevesebb horrorfilmfesztiválján versenyez az Oscar-nevezett magyar film

Hírek

| 2021.10.12. 13:45
Nemrégiben derült ki, hogy a Post Mortem című horrorral szállunk be az Oscar-versenybe, de addig sincs megállás, most a Toronto …

A legjobb rendező és a legjobb operatőr díját is magyar kapta az Otranto filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.28. 16:20
Tovább folytatódik a magyar filmek diadalmenete.

Négy estén át ingyen mozizhat a közönség a Bazilika előtt

Hírek

| 2021.09.19. 09:50
Végre ismét ingyenes vetítésekkel várja a közönséget a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

Magyar díjjal ért véget a Velencei filmfesztivál

Hírek

| 2021.09.12. 16:10
Véget ért az egyik legrangosabb filmfesztivál, ahol nemcsak magyar film kapott elismerést, hanem természetesen kiderült, ki kapta a fődíjat.

Rangos díjat kapott Fabricius Gábor filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.11. 11:35
A leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása a Velencei …

Sharon Stone kapja a Zürichi Fesztivál Arany Ikon-díját

Mindenmás

| 2021.08.27. 14:40
Sharon Stone elismerésben részesül a 17. Zürichi Filmfesztiválon, a hollywoodi dívát Arany Ikon-díjjal tüntetik ki.