Jeff Bridges szerint a rák egész kellemes a koronavírushoz képest

Hírek

| Tündi | 2021.09.14. 13:25

A nagy Lebowski sztárja egy hosszú helyzetjelentést adott magáról.

Az Oscar-díjas színész a napokban saját maga adott egy kis helyzetjelentést az állapotáról, melynek során egy igazán jó hírről számolt be, ugyanis elmondta, hogy a tavaly felfedezett daganata a kemoterápiának köszönhetően mostanra üveggolyó méretűre zsugorodott. Jeff Bridges azt is elárulta, hogy a kezelés közben elkapta a koronavírust is, saját bevallása szerint sokkal jobban megviselte, mint a rák.

A Covid jól szétrúgta a hátsóm, de mindkét oltást megkaptam, így már sokkal jobban érzem magam

– írta, majd azt is hozzátette:

Hisz abban, hogy a vakcinának köszönheti a gyors felépülését.

A színész szerint a vírust felesége is elkapta, ő öt napot töltött a kórházban, Bridges azonban már nem volt ilyen szerencsés, őneki ugyanis öt héten át szorult kórházi ápolásra.

A 71 éves Bridges-t a nehéz időkben sem hagyta el a humora, ugyanis a nemrégiben még csak oxigénmaszkkal járni tudó színész írásában Darth Vaderhez hasonlította magát, majd a vírus hatásával kapcsolatban elmondta, hogy

voltak olyan pillanatok, mikor kibírhatatlan fájdalommal küzdött, amikor képes lett volna egész éjjel sírni, mindeközben azonban felismerte, hogy az élet rövid, de gyönyörű, a szeretet pedig itt van körülöttünk, mindig, mindenhol.

Majd ismét oldotta egy kicsit a hangulatot és elárulta, hogy a jól sikerült kezelésnek köszönhetően még lányát, Hayley-t is képes volt az oltárhoz kísérni, sőt, az első táncot is végig bírta csinálni.

(Borító: nbcnews.com)

Hozzászólások

További cikkek

Belehalt a koronavírusba Nick Cordero színész

Hírek

| 2020.07.06. 12:05
41 évesen belehalt a koronavírusba Nick Cordero, világhírű Broadway- és sorozatszínész, aki 95 napig küzdött a betegséggel. A színész halálhírét felesége, Amanda Kloots jelentette be.

A járvány a Sundance Fesztivál szervezésébe is beleszól

Hírek

| 2020.06.30. 15:45
Nem meglepő fordulat, hogy a járvány a rendezvények szervezésében másféle megoldást követel, és bár a következő Sundance csak jövő januárban lesz, az óvintézkedésekről …

A nagy dobás forgatókönyvírója készít filmet a koronavírusról

Hírek

| 2020.06.29. 09:55
Nem kellett sokat várni, hogy Hollywood bejelentse a maga koronavírus-filmjét, bár ezen nincs is mit csodálkozni.

Újra csúszik a nyár legjobban várt filmjének premierje

Hírek

| 2020.06.26. 16:50
Nemcsak a mozik újranyitását, hanem a Christopher Nolan-féle Tenet premierjét is várják a filmrajongók. Nem csoda, hiszen ez a film tűnik a legígéretesebbnek a nyáron. Viszont …

Csúszik a Golden Globe is

Hírek

| 2020.06.23. 13:00
Csaknem két hónappal elhalasztották a 2021-es Golden Globe-gálát, amelyet január első vasárnapja helyett február 28-án, az ugyancsak elhalasztott Oscar-gála eredetileg tervezett időpontjában tartanak meg.

Harmadszorra is Jimmy Kimmel lesz az Emmy-díjátadó házigazdája

Hírek

| 2020.06.17. 14:15
Azt ugyan még nem tudni, hogy pontosan hol és hogyan fog megvalósulni a következő Emmy-gála, az viszont már biztos, hogy harmadszorra is Jimmy Kimmel lesz a díjátadó …

Több hónapot fog csúszni az Oscar-gála jövőre

Hírek

| 2020.06.16. 18:15
A rendszerint február végén megtartott gála a koronavírus-járvány miatt jövőre csúszni fog, a tervezett időpont április 28-ra módosult.

Hamarosan újra dübörög a magyar filmipar

Hírek

| 2020.06.15. 09:35
A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával elkezdődtek a nemzetközi bérmunkák előkészületei, és hamarosan ismét teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar.

Péntektől már mozizni is lehet Kaliforniában

Hírek

| 2020.06.09. 14:55
Lassan tényleg a helyére zökkenek a dolgok: a napokban már bejelentették, hogy újraindulhatnak a televíziós- és filmes forgatások Kaliforniában, most pedig azt, hogy péntektől már a mozik is …

Újraindulhat az élet Hollywoodban

Hírek

| 2020.06.07. 16:35
Már egy ideje szállingóztak azok a filmes hírek, miszerint lassan újraindulnak a koronavírus-járvány miatt leállt filmek forgatásai, ám azok még inkább Amerikán kívüli helyszínekre vonatkoztak, most azonban már az …