Négy estén át ingyen mozizhat a közönség a Bazilika előtt

Hírek

| movie.hu | 2021.09.19. 09:50

Végre ismét ingyenes vetítésekkel várja a közönséget a Szent István téren, a Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

A Nemzeti Filminézet (NFI) közleménye szerint szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.

Idén a 100 éve született Jancsó Miklósra emlékezve vetítik a Szent István téren szeptember 22-én este fél 8-kor a Szegénylegények című filmet, amely a magyar filmtörténet mérföldkövének számít.

Szeptember 23-án Az óceánjáró zongorista legendája című film lesz látható, amely Giuseppe Tornatore rendezésében 1988-ban készült, a világhírű magyar operatőr, Koltai Lajos fényképezte, aki a munkájáért megkapta az Európai Filmdíjat és az Olasz Filmakadémia David di Donatello-díját. A film főszereplője Tim Roth, zenéjét Ennio Morricone szerezte, és elnyerte érte a Golden Globe-díjat.

Szeptember 24-én, pénteken a családokat várják a János vitéz című rajzfilmre, amelynek vetítésével a magyar animáció megkerülhetetlen alakjára, Jankovics Marcellre emlékeznek. Az esten látható lesz még Jankovics Marcell Oscar-díjra jelölt rövidfilmje is.

Zsigmond Vilmos magyar operatőr fényképezte Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások sci-fijét is, amelyet szeptember 25-én szombaton láthat a közönség a Szent István téren. A "fények és árnyékok festőjének" is nevezett Zsigmond Vilmos Steven Spielberg mellett Robert Altman, Peter Fonda, Brian de Palma, Michael Cimino és Woody Allen filmjeiben is dolgozott, a Harmadik típusú találkozások operatőri munkájáért 1978-ban Oscar-díjat kapott. A filmből megtudhatjuk többek között azt is, hogy a földönkívüliekkel való kommunikációban milyen szerepet játszhat a Kodály-módszer - olvasható a tájékoztatóban.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szeptember 21-én tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Korda Sándor Az aranyember című, 1918-ban készült kultikus némafilmjének digitálisan restaurált változatát is láthatja a közönség.

Az eredeti helyszíneken felvett, festői igényességgel megkomponált képsorokból Jókai századának levegője árad. Az aranyemberhez Farkas Bence írt új zenét, amely a vetítés kíséreteként hangzik el.

Szeptember 26-án Keleti Márton 1962-ben készült Esős vasárnap című vígjátékát tűzik műsorra, a vetítést követő közönségtalálkozón részt vesznek a film főszereplői: Béres Ilona, Halász Judit, Tordai Teri, Bodrogi Gyula és Mécs Károly.

A Budapesten született Halász Jánost (John Halas) a filmtörténet a brit animáció atyjaként tartja számon. Szeptember 22-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható a világhírű Állatfarm című George Orwell-adaptációja. Az est vendége lesz John Halas lánya, Vivien Halas rendező.

A 4. Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítésein és szakmai előadásain több mint huszonöt nemzetközi szakember vesz részt a Müpa auditóriumában és a Francia Intézetben. Szó lesz filmmegőrzésről, filmtörténetről, restaurálásról, alternatív forgalmazási utakról a Covid alatt és után, a közönség újraépítéséről és a filmarchívumok kreatív feladatairól. Az előadók között szerepel a Pathé Alapítvány vezérigazgatója, az olasz, a francia, a dán, a holland, a német, az osztrák, a portugál, a belga, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumok képviselői.

Mind ezek mellett az idei fesztivál némafilmes koncertekkel, a hollywoodi magyarok világhírű alkotásaival, gyermek és családi programokkal is készül a közönségnek.

(Borító:hirado.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Ingyenesen nézhető animációs filmeket tesz elérhetővé a FILMIO

Hírek

| 2022.05.26. 12:05
A streaming platform ezzel akar kedveskedni gyereknap alkalmából (nem csak gyerekeknek).

Tömeghipnózissal készülnek a Göteborgi Filmfesztiválra

Mindenmás

| 2022.01.05. 14:30
Skandinávia legnagyobb filmmustrája eddig sem a megszokott programjairól volt híres és természetesen ez most sem lesz másként.

Évzáró videóban eleveníti fel a hazai filmes sikereket a Nemzeti Filmintézet

Hírek

| 2021.12.29. 16:10
A videó nemcsak az eredményekre, hanem a magyar film 120 éves jubileumára is megemlékezik.

Megjelent a taxisblokádról szóló film első kedvcsinálója

Hírek

| 2021.12.21. 12:55
A film az 1990-es taxisblokád mellett az 1956-os forradalmat is feleleveníti.

Megható és nosztalgikus előzetest kapott a Harry Potter-különkiadás

Hírek

| 2021.12.21. 12:40
Nem is lehetne másként, hiszen a műsor a nagy találkozásokról és nagy visszaemlékezésekről szól.

A legjobb rendező és a legjobb operatőr díját is magyar kapta az Otranto filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.28. 16:20
Tovább folytatódik a magyar filmek diadalmenete.

Egy korszak vége: Daniel Craig így búcsúzott a James Bond-univerzumtól

Hírek

| 2021.09.21. 13:55
A színész egy 15 éves korszakot zárt most le.

Rangos díjat kapott Fabricius Gábor filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.11. 11:35
A leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása a Velencei …

Törőcsik Mari és Jankovics Marcell előtt tiszteleg a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Hírek

| 2021.08.26. 12:15
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját szeptember 21. és 26. között. Hat nap, …

Portugáliában zsebelt be díjat az Apró mesék

Hírek

| 2021.08.04. 07:45
Újabb rangos elismerésben részesült Szász Attila Apró mesék című filmje: ezúttal Portugáliában zsebelt be egy legjobb forgatókönyvnek járó díját és egy elismerő oklevelet az Avanca …