Magyar filmmel hangolódhatunk a karácsonyra

Hírek

| Zita | 2021.10.14. 13:25

Tiszeker Dániel második nagyjátékfilmjével nagy fába vágta fejszéjét, ugyanis a #sohamvégetnemérős után egyből egy karácsonyi romantikus vígjátékkal rukkolt elő.

Ez azért tűnhet nagy falatnak, mert a magyar filmvilág nem dúskál karácsonyi filmekben, viszont a hazai nézősereg már megszokta az ünnepi sziruptengert az amerikai moziknak köszönhetően.

Tiszeker viszont abból a szempontból biztosa ment, hogy csupa ismert arcot vonultat fel Nagykarácsony című filmjében, amiben a sztori szerint Arnold, a többszörösen kitüntetett tűzoltónak nem épp úgy sikerült a lánykérés, ahogy ő azt eltervezte. A srác ezután persze maga alatt van, de mivel karácsony van, így nagy baj nem lehet a történet végén.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült romantikus vígjátékban Ötvös András, Zsigmond Emőke, Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Rujder Vivien, Csuja Imre, Szerednyey Béla, Mészáros Máté és Hernádi Judit szerepelnek.

A film a tervek szerint november 25-én érkezik a mozikba, hogy bőven lehessen ezzel hangolódni az ünnepekre.

Címkék: előzetes

Hozzászólások

További cikkek

A Hatodik érzék rendezője újabb hátborzongató horrorfilmmel jelentkezett

Hírek

| 2021.02.09. 16:30
Hamarosan újabb horrorfilmmel jelentkezik M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, Üveg), amelyhez végre befutott az első előzetes, mely kellőképpen …

Burce Willis az űrben próbálja megmenteni karrierjét

Hírek

| 2021.02.04. 18:25
Meg persze az emberiséget, de ez már csak a szokásos forgatókönyv.

Befutott az Amerikába jöttem folytatásának a második előzetese is

Hírek

| 2021.02.03. 18:55
Ahogy azt már mi is megírtuk, több mint 30 év után folytatást kap Eddie Murphy egyik örök klasszikusa, az Amerikába jöttem, amelyhez már a második előzetes is …

Megérkezett az első magyar horrorfilm előzetese - Post Mortem

Hírek

| 2020.10.07. 09:40
Bár a magyar filmpaletta igen színes, horrorfilmből hiány volt, egészen idáig. Bergendy Péter Post Mortem című horrorja feszegeti a műfaj határait, és megmutatja, hogy …

Remake-t kap az 1990-es Boszorkányok, már meg is érkezett az első kedvcsináló

Hírek

| 2020.10.03. 11:40
Azt most engedjük is el, hogy Hollywood nem bír leállni a remake-ek és rebootok futószalagon gyártásáról, foglalkozzunk inkább a legújabb …

Borat újra beveszi Amerikát és mindenkit zavarba hoz

Hírek

| 2020.10.02. 10:50
14 év után visszatér kedvenc kínos kazah emberünk és újabb ciki dolgokat művel a politikusokkal és az utca emberével.

Befutott a The Mandalorian második évadának első előzetese

Hírek

| 2020.09.15. 20:10
Október végén debütál a Disney+ műsorán a The Mandalorian második évada, amihez most végre befutott az első kedvcsináló is.

Adrenalinfüggőknek kedvez a legfrissebb James-Bond előzetese

Hírek

| 2020.09.03. 16:50
És ebből következik, hogy a film is, legalábbis reméljük, hogy nem az összes ütős jelenetet passzírozták bele a legújabb kedvcsinálóba.

Juliette Binoche kapja a Zürichi Filmfesztivál életműdíját

Hírek

| 2020.08.28. 15:50
Újabb elismerésben részesül Juliette Binoche francia színésznő: ezúttal a 16. Zürichi Filmfesztivál (ZFF) életműdíját, a Golden Icon Awardot veheti át.

Befutott a The Batman első kedvcsinálója

Hírek

| 2020.08.23. 11:15
Ahogy azt sejteni lehetett, sok vidámságra nem számíthatunk majd a legújabb Batman-filmben sem.