Eperjes Károly első rendezése nem egy könnyen fogyasztható film, ám mégis érdemes a figyelemre mert a magyar történelem olyan szegmensét meséli el, amely nem kap kellő figyelmet. 

1950. nyarán minden addiginál nagyobb mértéket öltött az államszocializmus egyházüldözése. A Rákosi-rendszer egyik legsötétebb tetteként több mint 11 ezer szerzetest internáltak és a magyar szerzetesrendek közül négy kivételével valamennyit feloszlatták. A papoknak, apácáknak el kellett hagyniuk a kolostoraikat, hogy átnevelésüket követően "társadalmilag hasznos, szocialista szempontból építő jellegű" munkát végezzenek. Számos egyházi személyt (például Mindszenty Józsefet) bebörtönöztek, megkínoztak, sőt néhányukat ki is végezték. A keményvonalas kommunizmus egyházüldözése a mai napig tabu sokak szemében, míg mások nem is hallottak róla, filmek pedig nem igazán foglalkoztak a témával. Ezen próbált meg változtatni Eperjes Károly, aki ezt az időszakot kívánta bemutatni filmrendezői debütálása alkalmából. 

A történet főhőse Leopold atya, akit koholt vádak alapján letartóztatnak és bebörtönöznek azok a kommunisták, akiktől egy évvel korábban még a ferences rend visszakapta a kegytárgyait. A börtönben Leopoldot meg akarják törni az értékes kegytárgyak miatt illetve arra próbálják meg rávenni, hogy tanúskodjon paptársai ellen. Az atya az imádságba menekül, ezért az ÁVH ambiciózus, Keller főhadnagyot bízza meg abban, hogy kicsikarja Leopoldból a beismerő vallomást. 

A Magyar Passió nem az a film, amire beül az ember a moziba és a szó szoros értelmében szórakozni fog. Ez egy megterhelő, ám mégis felemelő alkotás, amit be kell fogadni a nézőnek. Aki azonban csak azért megy el megnézni a filmet, hogy csak vért, kínzást és kegyetlenséget lásson az ÁVH részéről, az is csalódni fog. A színész-rendező persze bemutatja, hogy miként próbálják meg vallomásra bírni Leopold pátert, ám a hangsúly a lelkiségen van. Amit látunk ugyanis annak csak egyik síkja a vörös terror bemutatása, a másik a krisztusi szeretet ábrázolása.

Eperjes Károly egy ízig-vérig krisztusi szellemű filmet készített, amely legkevésbé sem a gyűlöletkeltésről szól. Aki azt várja, hogy itt csak habzószájú, Sztálinéltető kommunistákat látunk az csalódni fog. Az itt látott ÁVH-sok többsége nyereségvágyból, hatalomvágyból csatlakozott a vörösökhöz az eszme csupán másodlagos számukra, de természetesen nincsenek felmentve. A film közepén egy elejtett mondat is jól jellemzi az itt szereplőket amikor Leopold zsidó származású tanítványa csak annyit mond, hogy az egyik verőlegény `44-ben ugyanazt csinálta mint most, csak akkor nyilaskarszalaggal a kezén. Ahogyan az egyház sem úgy van bemutatva, hogy ott mindenki fedhetetlen jellem. Keller főhadnagy egyháztól való eltávolodása például egy remek jelenetben kerül bemutatásra, sőt még abbéli motivációit is érthetővé teszik a látottak, hogy nem akar pap lenni, további tetteit viszont egyértelműen gyarlóságból viszi véghez a film elején. 

Furcsa egy ilyen filmnél ezt a szót használni, de a Magyar Passió egyértelműen Keller és Leopold párbajáról szól, csak egyikük ezt a fizikai, míg másikuk a lelki síkon ragad "fegyvert". A tiszt fizikailag akarja megtörni a pátert korábbi sérelmei miatt, míg az atya a főhadnagy lelkét kívánja megmenteni. Mivel történelmi filmről beszélünk, így a nagy egész történetet leszámítva ne számítsunk katarzisra, kettejük ellentétének feloldása viszont tényleg katartikus jelenetben kerül bemutatásra. Nem kérdés, hogy lesznek akik giccsesnek tartják majd a befejezést ám az utolsó jelenettel sikerült lekerekíteni a történetet.  

Eperjes Károly eggyé válik a szemünk előtt Leopold páterrel, akivel lehetetlen nem azonosulni a film során. A Kellert játszó Telekes Péter abszolút méltó partnere a színészóriásnak, ugyanis nagyszerűen tárja elénk a Kellerben felmerülő lelki vívódást. Ki kell még emelni Nemcsák Károlyt, aki aki az egyik szadista ÁVH-st alakítja és a József Attila Színház igazgatója élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja. Egy olyan pribéket formál meg, aki bármelyik rendszernek behódol csak azért, hogy erőszakoskodhasson az emberekkel és egy liter pálinkáért leveri bárki veséjét. Figurája egyértelműen az Ötödik pecsétben látható nyilas verőlegényre, Macákra emlékeztet. Ők hárman kiemelkednek, de a további színészek alakítása is teljesen rendben van. A kisebb szerepekben is olyan művészeket láthatunk, mint Pásztor Erzsi, Újlaki Dénes, Koltai János, Tordai Teri és Császár Angéla. 

Bár a Magyar Passiót csak november 4-én mutatják be a nagyközönség számára, számos premier előtti vetítésen meg lehet tekinteni Eperjes Károly rendezői debütálást: többek között már láthatták Szombathelyen, Nagykanizsán és Veszprémben is az érdeklődők a művet. Kedden Debrecenben, szerdán pedig Pécsett kerül sor premier előtti vetítésre, amelyen a színész-rendező is részt vesz egy közönségtalálkozó keretében. 

Nem arról van szó, hogy a Magyar Passió az évtized legjobb magyar filmje lenne és arról sincs szó, hogy Eperjes Károly rendezőként egyből a példaképei, Bereményi Géza és Szabó István (mindketten tanácsokkal látták el a direktort) szintjét érné el, ám mégis látni kellet ez a filmet. A mozi ugyanis olyan témákat boncolgat (a történelem egy elhallgatott részlete illetve a krisztusi szeretet fontossága), amelyekről beszélni kell a XXi. században és így egy nagyon értékes alkotássá válik.