Mel Gibson ül a Halálos fegyver 5 rendezői székébe

Hírek

| Zita | 2021.11.16. 12:50

Ezzel a franchise egykori rendezőjének, Richard Donnernek kérését teljesíti a színész.

Eddig még csak pletyka volt, most viszont már maga Gibson erősítette meg a hírt, hogy ő rendezi a Halálos fegyver ötödik részét, aminek természetesen főszereplője is lesz Danny Glover mellett. Ez pedig azt jelenti, hogy 23 (!) év után újra láthatjuk a már klasszikussá érett akciópárost, azaz Marint Riggst és Roger Murtaugh-t.

Az ötödik részről már év elején megjelentek a hírek, és arról is szó volt, hogy az eredeti rendező, Donner kilencven felett elvállalja a dirigálást, ám ő júliusban meghalt. Mel Gibson viszont átveszi a helyét, mivel Donner arra kérte, hogy halála esetén a színész üljön a rendezői székbe:

Ő fejlesztette a forgatókönyvet, és elég messzire jutott vele. Egy nap azt mondta nekem: figyelj, kölyök, ha feldobnám a talpam, akkor te fogod megcsinálni a filmet. Annyit válaszoltam, hogy hallgasson. Most tényleg meghalt, és engem kért meg, hogy csináljam meg helyette, én meg akkor nem mondtam rá semmit. Mindezt megosztotta a feleségével, a stúdióval és producertársával is, így hát most én rendezem az ötödik részt

– mondta Gibson.

Címkék: Mel Gibson, forgatás

Hozzászólások

További cikkek

Budapesten van Mel Gibson

Mindenmás

| 2021.11.20. 07:20
A színész természetesen filmforgatás miatt érkezett a fővárosba.

Újabb sztárokkal bővült Christopher Nolan legújabb filmje

Hírek

| 2021.11.03. 19:40
Az atombomba egyik atyjáról, Robert Oppenheimerről szóló mozi igazi világsztárokat ígér.

Alec Baldwin egy kellékfegyverrel lelőtte filmjének operatőrét és megsebesítette a rendezőt

Hírek

| 2021.10.22. 07:40
A színész épp Új-Mexikóban forgatott, amikor megtörtént a tragédia.

Mel Gibson is részese lesz a John Wick-univerzumnak

Hírek

| 2021.10.19. 13:55
A nagysikerű John Wick franchise előzménysorozatában kapott helyet, ami a színész első tévés szereplése lesz.

A jövő már itt van: orosz filmesek forgatnak a Nemzetközi Űrállomáson

Hírek

| 2021.10.05. 14:25
Pár éve ezt még legfeljebb egy sci-fiben tudtuk volna elképzelni, de most tényleg megtörténik.

Kiderült, Mel Gibson is koronavírusos volt

Hírek

| 2020.07.26. 13:10
A színész betegségét eddig eltitkolták.

Kialakulóban egy újabb Mel Gibson-balhé?

Hírek

| 2020.06.24. 15:20
Mel Gibson sosem volt visszafogott stílusáról híres, több mint 10 évvel ezelőtti sorozatos balhéjairól pedig mindenki tud. Azóta már szerencsésen visszakerült a hollywoodi pikszisbe, amibe most Winona Ryder …

Visszatér az eredeti szereplőgárda a Halálos fegyver ötödik részében

Hírek

| 2020.01.29. 14:40
Végre egy olyan folytatásról beszélhetünk, ami miatt nem robban ki belőlünk a „De miért?!” felkiáltás, ugyanis a nemcsak Mel Gibson, de Danny Glover …

Mel Gibson a Kemény motorosok sztárjával fog durván összecsapni

Hírek

| 2018.10.30. 15:10
A The Hollywood Reporter szerint Mel Gibson is becsatlakozott Charlie Hunnam (Kemény motorosok, Tűzgyűrű) és Eiza González (Nyomd, bébi, nyomd) mellé a készülő Waldo …

Mel Gibson rendezésében érkezik A vad banda remake-je

Hírek

| 2018.09.27. 17:55
A Deadline értesülései szerint a Warner Bros. Mel Gibsont bízta meg a feladattal, hogy elkészítse A vad banda című kultikus westernfilm újrázását.