Amikor a hős ereje teljében van - Rocky IV (rendezői változat)

Kritikák

| Kálovics Tibor | 2021.11.23. 17:35

Szó sincs arról, hogy a Rocky Balboa negyedik kalandja újravágva egy teljesen más film lenne, mint 1985-ben, minőségileg viszont egyértelműen komolyabb szintet képvisel a rendezői verzió a moziváltozatnál. 

Fotó: IGN

Rocky Balboánál kevés jelentősebb hős van a filmtörténelemben. 1976 óta az Olasz Csődör kalandjain generációk nőttek fel és nyújtott számukra inspirációt a főszereplő karaktere. Rocky ugyanis maga a motiváció egy szegénysorból induló egyszerű fickó, aki él a nagy lehetőséggel, felér a csúcsra és mások számára lehetetlennek tűnő próbatételeket áll ki. Útja során ő is változik, de ő mégis megmarad szerető barátnak, apának, férjnek, embernek. Éppen az ő szerethetősége miatt övezi akkora kultusz ezeket a filmeket. 

Pedig ha őszinték akarunk lenni akkor az 1976-os Rocky egy teljesen kész film volt, amely a legjobb film díját is elnyerte az Oscar-átadón, vagyis nem indokolta volna a történet, hogy folytassák. Sylvester Stallone azonban néhány anyagi bukás azonba `79-ben úgy gondolta, hogy elkészíti a második részt, amely ugyan már kevésbé hordozta az első rész szociodrámáját, de így is nagyon jó film lett. A Rocky 3-ban ugyan megjelenik a drámai vonal, de itt már fontos szerepet kapott a bokszmeccsekben található akció is. A színész-rendező eredetileg trilógiában gondolkodott a második rész után, de végül nem ott zárta le hőse történetét, hogy visszaszerzi a világbajnoki címet és nem is ott, ahol eredetileg eltervezte vagyis, hogy visszavonulása után Rocky polgármester lesz majd újra elszegényedik. 1985-ben ugyanis "Sly" nem tudott ellenállni a kísértésnek és kihasználva az amerikai-szovjet hidegháborús konfliktust, nemcsak a Rambo II-t forgatta le, de a Rocky IV-et is. 

A történet szerint Rocky visszavonult azután, hogy a harmadik rész végén legyőzte Clubber Langet és visszaszerezte a nehézsúlyú világbajnoki címet. Hősünk vidáman éli mindennapjait családjával amikor bejelentik, hogy a Szovjetunió első profi ökölvívójaként az amatőr világbajnok Ivan Drago szeretné kihívni főhősünket egy bemutató meccsre. Rocky helyett korábbi ellenfele és barátja Apollo Creed vállalja a kihívást. A showműsornak induló meccs azonban hamar tragédiába torkollik és Apollo meghal a ringben. Rocky a történtek után kihívja az oroszt, hogy barátja gyilkosát idegen környezetben, Moszkvában győzze le. 

Fotó: collider.com

A Rocky IV vérbeli akciófilm volt a maga korában. Apollo Creed halála ugyan tragikus volt, de csak a motivációt adta egy sablonos bosszúfilmhez, ezenfelül nem volt igazi drámája a cselekménynek. Helyette montázs követett montázst majd jött a minden addiginál klipszerűbb bokszmérkőzés és a lezárás. Nem is véletlen, hogy a film alaposan megosztotta a közönséget: a kritikusok felesleges, hidegháborús propagandának tartották, a rajongók körében azonban hihetetlen népszerűségnek örvend a mai napig. Ha filmként nem is váltotta meg a világot, ám Slynak sikerült egy egykor még végtelenül komor történetet kilenc évvel később popkulturális jelenséggé alakítania. Harmincöt évvel később aztán a direktor úgy gondolta, hogy ideje újra mozikba küldeni a filmet, de most úgy ahogyan ő azt eredetileg eltervezte. Ez nem újkeletű a franchise történetében, igaz az ötödik rész újravágott rendezői verziója hivatalosan nem jelent meg végül, másrészt azt nem Stallone rendezte hanem John G. Advildsen, harmadrészt pedig maga a főszereplő fogalmazott úgy, hogy a Rocky V egy számára ideális világban nem létezne. 

A következő három bekezdés spoilereket tartalmaz a rendezői változatot illetően!

A Rocky Vs. Drago - The Ultimate Director`s Cut nem váltja meg a világot és nem emeli az első rész vagy a Rocky Balboa szintjére a negyedik epizódot, de amellett, hogy a rajongók számára örömöt jelent, hogy elkészült, jóval komolyabb alkotásnak nevezhető a moziverziónál. Ahogyan azt már korábban kijelentették teljes egészében kivágták Rocky sógorának robotját illetve Paulie szülinapját. Ez mindenképpen örömteli volt, mert a robot jelenléte teljes egészében kizökkentette az embert abból amit látott, másrész komolyan vehetetlen volt egy ilyen franchiseban. Emiatt más jeleneteknek is mennie kellett, az azonban nem feltétlenül hiányzik ahogyan a hős kisfia nézi a tévében a főmeccset a barátai (és a robot) társaságában, viszont Rocky és Adrian házassági évfordulója egy kedves momentumként végezte a vágóasztalon. Mérsékelték benne továbbá Ivan Drago feleségének Ludmillának a szerepét is, ez magyarázható azzal is, hogy nem adott sokat hozzá a történethez, de azzal is, hogy Stallone ahol csak tudott, meg akart szabadulni egykori felesége Brigitte Nielsen jeleneteitől. Ami picit negatívan hat, hogy Stallone két helyen megcserélte a jelenetek sorrendjét: Adrian és Rocky beszélgetésének vége arról, hogy a bunyós elutazik Drago hazájába illetve Apollo és Rocky párbeszéde a Drago-meccs előttről csak visszatekintésként került be ebbe a változatba. Ezzel nem is lenne gond, de Stallone ehhez az eszközhöz csak egyszer nyúlt, a hatodik részben és az bármennyire is jó film, nem a flashbackek miatt. 

Ezek mellett teljesen más a felvezetése a történetnek: ezúttal nem csak a harmadik meccs végét látjuk az első percekben, hanem azt is, ahogyan Apollo Creed rábeszélte Rockyt a folytatásra a Clubber elleni első meccs elvesztését követően. Ez mindenképpen a film előnyére válik mivel így még jobban ráhangolja a nézőt arra, hogy mit is jelent Rockynak Apollo barátsága. Stallone egyszer élete hibájának nevezte, hogy a történetben Apollo meghal, ez itt sem lesz másként, de a főhős egykori nemes ellenfele némileg több jelenetet kapott és a jellemét árnyaló jeleneteket is átvariálták (az például némileg kimaradt, hogy lenézi Dragot). Ezúttal tényleg nemcsak üresen konganak azok a sorok, amiket mondott a harcosok jelleméről hanem pontosan megmutatja az ő jellemét. A temetési jelenetben a halott bajnok edzője Duke és Rocky is beszédet mond, ezek szintén hozzáadnak a történet értékéhez. Ivan Drago némileg többet beszél a filmben (három sor helyett hatot), de emberibb lett a karaktere, mert egy-két momentum azért megmutatja, hogy a szovjetek reménységében is belső harcok dúlnak. Adrian kb két plusz jelenetet kap, ezek abszolút működnek. A moziverzióban humorfaktort is megtestesítő Paulitól elvesznek ugyan néhány sort, de ez inkább a történet komolysága miatt volt szükséges. A montázsokba ugyan bekerült egy-két soha nem látott pillanat, de azok esszenciája nem változott, ahogyan a korábban csak az előzetesben szereplő megbeszélés Rocky és a boksszövetség tagjai közt sem változtat semmin. A zenét két helyen változtatták meg: Bill Conti híres Rocky-zenéje ezúttal is kimarad (Vince DiCola elektronikus zenéje tökéletes hangulatfokozó még mindig) a film elején viszont a "Sweetest Victory" című dal szól, ami szokatlan a film végére átkerülő "Eye of the tiger" című ópuszhoz képest. 

Fotó: imdb

A Rocky-filmek soha nem a bokszmeccsek realitásáról voltak híresek: olyan ütésváltásokat látunk 10-12-15 meneteken keresztül amiknek a felénél összeesnének a valódi ökölvívók, Rockyt a valóságban minden filmje során leléptették volna mikor padlóra kerül, arról pedig ne is beszéljünk, hogy Apollótól kezdve Dragon át Rockyig és a későbbi filmek szereplőiig mindenki meglehetősen szabálytalanul bokszol (még a címszereplő is). Mégis ezek a jelenetek voltak a filmek esszenciái a dráma mellett, a Rocky és Drago közti meccs alapból is a legszórakoztatóbb 15 menet volt, de a rendezői változatban még erre is rátettek. Néhány pillanatot más kameraszögből látunk mint a moziváltozatban és ezek mutatják be azt, hogy Drago és Rocky mennyire erősek illetve, hogy az Olasz Csődör élete formájában küzdött azon a bizonyos moszkvai meccsen. A meccset követő jelenet is más, változtattak Rocky beszédén némileg, a szovjet pártvezetés reakcióján pedig teljesen. Ezzel valahogy azt akarták sugalmazni, hogy kicsit furcsa lenne ha 36 év múltán is azt hinnénk, hogy Rocky Balboa egy beszéddel végleges rést ütött a kommunizmus pajzsán, másrészt azért az amerikai-orosz ellentét némileg még most is fennáll. Az, hogy nem a "Hearts on fire" hanem az "Eye of the Tiger" szól jót a végén illetve nem merevítik ki a képet az amerikai zászlóval felugró Rockyról szintén jót tesz és egy nemesebb véget kölcsönöz az epizódnak. 

A rendezői változattal egy picit változott a színészi alakítások megítélése is. Sylvester Stallone maga Rocky Balboa, de az a temetési jelenet jól mutatta, hogy ezt a karaktert játszva bizony képes ő is komolyan alakítani. Carl Weathers nagyszerű volt Apollo Creedként, de a plusz jelenetekben neki is sikerül mélyítenie a karakterén. Talia Shire Adrianként némileg háttérbe volt szorítva a moziverzióban az előző részekhez képest, a harmadikban ő adta meg a motivációt a férjének, most viszont pont neki kell változnia ahhoz, hogy kiálljon Rocky terve mellett, a két pluszjelenet ezt segíti. Burt Young körülbelül arra teremtődött, hogy ő legyen Paulie, míg a Duke-ot játszó Tony Burton ebben a részben hozza legerősebben a karakterét. A Rocky IV-el berobbanó Dolph Lundgren tökéletes volt Ivan Drago szerepére, színészileg azért nem kellett megizzadnia, a Creed 2-ben viszont láthattuk, hogy mennyire is érzi és jól tudja alakítani ezt a karaktert. 

A rendezői verziót csak limitált számban mutatták be az amerikai mozik és november 12-től elérhető digitális formában. Arról, hogy Magyarországon milyen formában kerülhet hivatalosan bemutatásra egyelőre még nincs információ. 

Ha nem készül el a rendezői változat akkor is sokan  szeretnék a Rocky IV-et és a most elkészült verzió nem befolyásolja azt, hogy az ötödik-hatodik részt vagy a két Creed-filmet hogyan is ítéli meg a közönség. A Rocky Vs. Drago - The Ultimate Director`s Cut viszont képes lehet arra amire a moziverzió nem volt: egyszerre tud a rajongóknak és az eredeti verziónál komolyabb alkotásra vágyóknak is szórakozást nyújtani. 

Rocky IV

Rocky IV

Eredeti filmcím:Rocky IV
IMDB pontszám:6.6
Megjelenés éve:1985
Műfaj:Dráma
Film hossza:91 perc
Költségvetés és bevétel:$31,000,000 | $300,473,716
Nyelv és ország:English | US
Rendező/k:Sylvester Stallone
Író/k:Sylvester Stallone

Szereplők:

Talia Shire
Talia Shire | Adrian
Carl Weathers
Carl Weathers | Apollo Creed
Sylvester Stallone
Sylvester Stallone | Rocky Balboa
Dolph Lundgren
Dolph Lundgren | Captain Ivan Drago
Burt Young
Burt Young | Paulie
Stu Nahan
Stu Nahan | Commentator #1
James Brown
James Brown | The Godfather of Soul
Brigitte Nielsen
Brigitte Nielsen | Ludmilla Vobet Drago
Michael Pataki
Michael Pataki | Nicoli Koloff
R. J. Adams
R. J. Adams | Sports Announcer
Al Bandiero
Al Bandiero | American Commentator #2
Dominic Barto
Dominic Barto | Russian Government Official
Danial Brown
Danial Brown | Rocky Jr.'s Friend
Teljes szereplőgárda »

Hozzászólások

További cikkek

Paul Walker lánya is szerepet kapott a legújabb Halálos iramban-filmben

Hírek

| 2023.05.13. 14:25
A népszerű franchise meghatározó szereplője volt Paul Walker, akinek lánya most tovább viszi édesapja örökségét.

Akciócunamival robbant be a John Wick 4 előzetese

Hírek

| 2022.07.23. 13:20
John Wickből sosem elég és ezt a készítők is így gondolják. Jön a negyedik rész, de amíg várunk rá, addig itt egy kis ízelítő.

Megint elhalasztották az új Mission: Impossible és a Top Gun 2 premierjét

Hírek

| 2021.09.02. 13:40
Mikor végre már kezdtünk fellélegezni, hogy visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba a járvány ellenére is, ismét egyre több premiercsúszásról …

Tom Cruise naponta 30-szor vetette magát a mélybe a legújabb Mission: Impossible-film kedvéért

Hírek

| 2021.08.27. 13:35
Semmi különös, csak egy szokásos munkanap Tom Cruise világában.

Megvan, mikor érkezik a Halálos iramban 10. a mozikba

Hírek

| 2021.08.19. 17:40
A Halálos iramban szériát is megtépázta egy kicsit a világjárvány, így még egy darabig biztosan, hogy várni a kell a tizedik epizódjára.

Olyan jól nyitott a Free Guy, hogy a Disney máris folytatást akar

Hírek

| 2021.08.16. 13:30
Ez gyors volt: épphogy bemutatták a Free Guy-t a mozikban, máris berendelték a folytatást.

Globális, több kontinenst érintő akcióval ér véget a Halálos iramban-széria

Hírek

| 2021.06.18. 07:55
Bármennyire is hihetetlen, de a Halálos iramban-széria lassan a végéhez közeledik, persze azért nem kell nagyon szomorkodni, hiszen ez a …

Jean-Claude Van Damme két spárga között franciául dumál és szétrúg minden segget

Hírek

| 2021.06.09. 13:10
Vannak azok a filmek, amik a bűnös élvezet kategóriába sorolhatók. Nem minőségiek, nem eredetiek, de szórakoztatók. A belga …

Christina Ricci is csatlakozott a Mátrix 4. stábjához

Hírek

| 2021.06.07. 14:40
Korábban mi is megírtuk, hogy érkezik a Mátrix negyedik része is, méghozzá az eredeti alkotókkal és főszereplőkkel, akikhez most új név csatlakozott.

Budapest utcáin zúznak a Fekete Özvegy legújabb kedvcsinálójában

Hírek

| 2021.05.17. 20:10
Nemcsak a Marvel-rajongók várják a koronavírus-járvány miatt hányattatott sorsú Fekete Özvegyet, hanem mi magyarok is, hiszen több jelenetet hazánkban …