Négy és fél évvel ezelőtt lehetetlen küldetésnek tűnt, hogy sikeres lehet egy sorozat, ami a Karate kölyök szereplőinek további életével foglalkozik, ám mára a Cobra Kai a Netflix egyik legsikeresebb szériájává nőtte ki magát. 

1984-ben mutatták be az amerikai mozikban a Karate kölyök című filmet. Az Oscar-díjas John G. Avildsen alkotása nem találta fel a spanyol viaszt, nem újította meg a sportfilmeket, ráadásul még túlontúl eredetinek sem számított, mégis fogalommá vált. Tökéletes lenyomata volt ugyanis a `80-as évek videókorszakának: adva volt a jó és a rossz oldal, azonosulható volt a főhős karatetanonc , kiváló volt a filmzene (Bill Conti klasszikus főtémájától a hangulatot megalapozó slágerekig), Pat Morita pedig szenzációsan hozta a karatemester szerepét. (A korábban komikusi szerepeiről ismert színészt Oscar-díjra jelölték az alakításáért.) Aztán persze a Karate kölyök sem kerülhette el a sorsát: jött két folytatás a főszereplőkkel, amelyek messze nem sikerültek olyan jól, és ma már inkább bűnös élvezetként lehet tekinteni rájuk, akárcsak a Hilary Swank főszereplésével készített negyedik részre. 2010-ben a klasszikust is elérte a remake-láz és a Jaden Smith és Jackie Chan főszereplésével készített mozi annak ellenére is sikeres lett, hogy a Karate kölyök című filmben főhősünk a kínai mesterétől karate helyett kung-fut tanult. 

Időközben azonban felnőtt egy generáció, aki nemhogy nem utánozta a filmben látható darurúgást, imitálta kerítésfestés közben, hogy karatézik, vagy játszotta le egymás után többször a montázst, amiben a You`re the best című dal szól, hanem egyszerűen nem is hallott a `84-es filmről. A Karate kölyök szép lassan megmaradt a 30-as, 40-es korosztály, illetve nálunk a videókazettákon felnövekedett generáció filmjének. A körükben azonban kultuszfilmé vált az immáron majdnem négy évtizede elkészült mű. A szereplőket a mai napig az ott eljátszott karakterükkel azonosítják, sőt akadnak olyanok is, akik olyannyira beleásták magukat a "Karate Kid-mitológiába", hogy vitatják azt is, hogy a film valódi hőse a trilógiában látott Daniel LaRusso vagy a rosszfiú Johnny Lawrence volt-e. Ezt a nézőpontot parodizálta ki az Így jártam anyátokkal című sorozat egyik része illetve ez adott egy alapötletet ahhoz a kreátoroknak, hogy elkészítsenek egy sorozatot, amelyben mindkét fél nézőpontját és későbbi életét megismerjük. 

Bármennyire is furcsának hangozhatott az alapötlet, hogy ezt a történetet sorozatként folytassák, Josh Heald, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg forgatókönyvéért a streamingszolgáltatók versenyeztek. A Cobra Kai végül a Youtube-on debütált előbb a Red majd a Premium szolgáltatás keretein belül 2018-ban. Az első két évad a videómegosztón ment le, majd 2020-ban megvásárolta a projektet a Netflix, ahol tavaly január 1-én volt a harmadik évad premierje, míg a negyedik szezon december 31-én debütált. A YT-on egyértelműen a Cobra Kai volt a legnézettebb sorozat (az első részt ingyen lehet megtekinteni és már 130 millióan látták) , de a Netflixen is meglehetősen nézett szériának számít, olyannyira, hogy az ötödik évadot már most forgatják. 

Történetünk főhőse az első évadban egyértelműen Johnny Lawrence, aki elveszítette az első filmben látott `84-es karatebajnokság döntőjét. Azóta az élete romokban: megjárta Irakot, nem találja a helyét a világban, gyermeke anyja elhagyta, a fiával nem túl rendezett a kapcsolata, ha nem is alkoholista, de a betegség határán van és kis túlzással tényleg csak a csoda segíthet rajta. Sorsa akkor változik meg, amikor megmenti a szomszéd kamaszt Miguelt néhány rátámadó bántalmazótól. Úgy dönt, hogy újra megnyitja a régi karatedojót, a Cobra Kait, amelynek hajdan tagja volt és bajnokot nevel a srácból. Daniel LaRusso élete sikeres lett az eltelt 34 évben: nagy házban él, sikeres autószalont vezet, két gyereke és csinos felesége van. Azonban sem igazán találja az élete értelmét, mestere a legendás Mr. Mijagi halott és a karatétól is eltávolodott. Mikor értesül arról, hogy Johnny mire készül, úgy érzi fel kell vennie a kesztyűt. A következő évadok során aztán a sorsuk egyértelműen változik, régi karakterek kavarják fel az állóvizet, szövetségek köttetnek, barátságok hullanak szét hőseink valamint a tanítványaik életében is.

A Cobra Kainál már az első pillanattól látszik, hogy az alkotók betéve ismerték az eredeti filmeket. Nincs olyan epizód, amiben ne lenne legalább három-négy utalás a korábbi filmekre, sőt sok epizód címe egy-egy mondatra utal az eredeti mozira. Szó sincs arról azonban, hogy hibátlan mesterműként kezelnék Avildsen trilógiáját: tisztelettel nyúlnak ugyan a filmekhez, de ugyanakkor ha lehetőségük van rávilágítani egy-egy hibára akkor nem hezitálnak. Például vannak karakterek, akik a józangondolkodású nézőt testesítik meg, amikor két hősünk ölre menne egymással a kamaszkorukban elszenvedett sérelmekért. Nem szükséges a Karate kölyök-filmek ismerete ahhoz, hogy jól szórakozzunk a látottakon, de a kikacsintások miatt érdemes megnézni a trilógiát. További erősség, hogy itt már nem igazán beszélhetünk százszázalékig jókról vagy százszázalékig rosszakról, mivel itt nincsenek a lehetőségek két órára lekorlátozva. Mindenkinek megvannak az alaptulajdonságai, de ugyanúgy láthatjuk Danielt gyarlónak és Johnnyt azonosulhatónak egy-egy jelenetben, ahogyan fordítva. A tinikarakterek közül is nem-egy nem két szereplő járta már meg a skála mindkét végét akár egy évadon belül is és ez teszi emberivé az itt látható figurákat. Még az eredeti trilógia főgonoszának, a Cobra Kait alapító John Kreese szenszeinek is sikerült egy drámai háttértörténetet írni, amely megmutatja, hogy miért vallja azt, hogy "Nincs kegyelem, Üss először és keményen". Műfaji szempontból is nehéz besorolni ezt a 4x10 epizódot: alapvetően megidézi a `80-as évek verekedős filmjeit, de nem veszi olyan komolyan magát mint a Karate kölyök, vagyis lehetne rá mondani, hogy vígjáték, ugyanakkor megvannak a drámai jelenetek is és akkor még ott van a tinik szála, ami pedig az adott korosztályt köti le leginkább. 

Generációs sorozat a Cobra Kai, ám nem úgy ahogyan az ember gondolná, ugyanis egyszerre szól a 40-es korosztálynak és a tiniknek is. Utóbbiak esetében pellengérre van állítva a tény, hogy nem ismerik az aranyközéputat: vagy iskolai zaklatóvá vállnak, vagy az Egyesült Államokban olyan divatos érzékenyítés hatására nem mondják ki azt, amit éreznek. A sorozat viszont kimondja, hogy egyik oldalra sem lehet száz százalékig odaállni. A felnőtteknél pedig arról van szó, hogy nem lehet már mindent úgy intézni, ahogyan azt az 1980-as években, mert az a korszak már letűnt, de igenis a régi értékeket valló egyéneknek ugyanúgy megvan a helye és a szerepe jelen társadalmunkban is. 

Ahhoz, hogy működjön amit látunk, szükség van jó karakterekre és erre nem lehet panasz. Egyértelmű, hogy Johnny Lawrence viszi a hátán az egészet: az ahogyan ő a `80-as években ragadt nem-egy nem két vicces jelenetet eredményezett. Emberünknek lövése nincs a közösségi médiáról, ötvenen túl vett először laptopot, mert ő "nem kocka", állandóan az évtized hardrock-slágereit hallgatja (walkmanen természetesen) illetve ha teheti akkor valamelyik `80-as évekbeli filmet nézi meg a régi tévéjén. És akkor még meg sem szólalt: abszolút nincs tisztában a 2010-es évek végi amerikai közbeszéddel, abszolút nem rasszista (olyannyira nem, hogy Miguelt fiaként kezdi szeretni, sőt a srác anyjával is összejön), de politikailag finoman szólva sem túl korrekt. Fogalma nincs mit jelent az, hogy  genderfluid, nem érti mi az ha valaki "spektrumon van", inkább szokjon le róla, mikor megtudja, hogy valakinek a patriarchátusból van elege, kijelenti, hogy ő sem szereti a New England Patriotsot az NFL-ben, és még lehetne sorolni. Mégis egy végtelenül azonosulható karakter, mivel az anyja által kissé elhanyagolva, a vérszerinti apja nélkül nőtt fel, szeretethiányban, és erre valamint a boldogságra vágyik. Nincsenek nagy tervei, de ahogyan mondja is, hiába hiszik lúzernek, szerencsés, mert azt csinálhatja amit szeret, vagyis gyerekeket segít átlépni az árnyékukon. Daniel LaRusso ennél jóval kulturáltabb, persze ő sem teljesen érti a mai generációt, de ég és föld kettejük közt a különbség. Ezért is vicces, hogy mindegyik részben van valamilyen közös jelenetük, ami általában a másik inzultálásával ér véget. Viszont ő is a gyerekek/kamaszok segítségében hisz a karate és a sport által, persze természetesen ellentétes módszerekkel kíván hatást elérni, mint Johnny. 

Az eredeti trilógiában nem szereplő felnőttek közül Daniel felesége kap egy kibontott karaktert, cinikusan vélekedik férje és Johnny civakodásairól, de ha kell anyatigrisként védi lányát annak ellenségeitől. A tinik közül sokan egyéniségek, de négy igazán jól megírt karakter van: Eli egy sokat szekált nyúlszájú srácból lett Hawk a suli punktarajos vagánya (sőt egy idő után már ő az agresszor), az ő legjobb haverja Dimitri aki mindenhez szarkasztikusan viszonyul, Johnny fia Robby hányatott sorsú kamaszként próbálja nem elkövetni az apja hibáit, illetve a Tory nevű lány, akiről sokáig azt hihetjük, hogy a nehéz sorsa miatt kvázi könyörtelen pszichopatává vált. 

A második évadtól kezdve számtalan karakter visszatér az eredeti filmekből legalább egy epizódra: felbukkan az Elizabeth Shue által alakított Ali, aki mindkét karakternek nagy szerelme volt kamaszként, de a második részt megidéző epizódban (ebben Daniel Okinavára utazik) láthatjuk a főszereplő egykori japán barátnőjét illetve egykori ellenségét is. Az első film Cobra Kai-növendékei szintén tiszteletüket teszik, szomorú apropó volt, hogy a Tommyt alakító Rob Garrison súlyos betegen szerepelt a sorozatban és néhány hónappal a forgatást követően elhunyt. Mivel Pat Morita 2005-ben meghalt, így Mr. Mijagit már csak flashback-jelenetekben látjuk, ám ezek a pillanatok is hozzátesznek a látottakhoz, mintegy leróva a tiszteletet a szereppel világhírűvé avanzsáló színész előtt. John Kreese a Cobra Kai hírhedt szenszeje a sorozat egy bizonyos pontján főszereplővé avanzsál, akárcsak egy szintén fontos karakter a harmadik filmből. Még mindig van néhány szereplő aki nem tűnt fel a trilógiából, de a hírek arról szólnak, hogy az ötödik évadban ők is felbukkanhatnak, de olyan pletykát is olvasni, hogy az 1994-es negyedik részben főszerepet kapó Hilary Swanket is megkeresték már egy cameo lehetőségével. 

Igazán nagy sztár nem szerepel a Cobra Kaiban, ahogyan igazán kiemelkedő színész sem, ám az alakításokra nem lehet panasz. William Zabka mint Johnny Lawrence kifogástalan, vele tényleg megelevenedik és szerethetővé válik egy karakter, amit egykor a többség gyűlölt és csak egy réteg szeretett. Ralph Macchio Daniel LaRusso szerepében hozza a filmekben mutatott színészi nívóját és bár hihetetlen módon már 60 éves, de fizikailag még mindig jó formában van, akárcsak a Kreese-t alakító Martin Kove. Hármukon látszott, hogy nem véletlenül ez volt az a szerep, amivel azonosították őket és élvezik, ahogyan most újra reflektorfénybe kerülhetnek a sorozat által. A tinik közül leginkább a Robbyt megformáló Tanner Buchanan játékát lehet kiemelni. 

Persze azért megvannak a hibái is a sorozatnak, az epizódok pörgős tempója miatt gyorsan is haladnak a karakterábrázolással: a második évad végén az egyik karakter súlyos baleset áldozata lesz, kómába esik de a harmadik évad végére már újra karatézik, aki miatt majdnem megnyomorodott ő pedig körülbelül három epizód alatt kijön a javítóból. Ugyanilyen túlkapás például, hogy valaki körülbelül öt rész alatt válik cikizett szerencsétlenből az osztály legvagányabb srácává, vagy, hogy az egyik karakter néhány rész alatt összejön egy olyan lánnyal a karatesérülése miatt, aki korábban nyilvánosan meg akarta alázni őt. Aztán a harcjelenetek sem éppen a legrealisztikusabbak kb négy-öt epizód alatt jutnak el a tinik oda, hogy úgy tudjanak küzdeni, hogy esélyük legyen a karatebajnokságon, az egymás elleni "civilben" bemutatott harcjelenetek pedig szintén eléggé túl vannak tolva (Ez főleg a második évadra volt igaz.). Illetve tény, hogy a tinik vonala miatt néhol szappanoperába csap át a sztori, ahol szerelmi sokszög alakul ki, de ez szerencsére csak elenyészőleg van jelen. Ami még gond lehet, hogy lassan el kell döntenie az alkotóknak, hogy meddig akarják folytatni a történetet, ugyanis a karakterek a negyedik évad végére már lassan végeznek a gimivel (ráadásul többségük bőven elmúlt 20 éves is a valóságban), és bár behoztak új, fiatalabb karaktereket, Johnny és Daniel története is már olyan ívben van ami már azt jelzi, hogy ketyeg az óra. 

Azonban egyértelmű, hogy egy ilyen sorozat elé nem azért ül le az ember, hogy a legkeményebb drámai valóságot lássa, hanem azért, hogy szórakozzon. Ha valaki csak nosztalgiázni szeretne a Karate kölyök filmekkel az ugyanúgy megtalálja a számítását a Cobra Kaial mint az aki egy fárasztó nap után akar látni valami érdekeset, vagy csak a vizsgaidőszakban szeretne pihenni egy kicsit.