Meghalt Sidney Poitier

Hírek

| movie.hu | 2022.01.07. 17:40

A színészlegenda 94 éves volt.

Szülei a Bahama-szigetekről származtak, ő maga viszont amerikai állampolgár, ám ez leginkább a véletlennek köszönhető. Szülei ugyanis éppen a miami piacon igyekeztek túladni terményeiken, amikor 1927-ben fiuk a vártnál két hónappal korábban a világra jött. Gyermekkorát hat testvérével a Bahamák egy kis szigetén töltötte nagy szegénységben, színháznak, mozinak hírét sem hallotta. Az állandóan bajba keveredő fiút szülei tizenhárom évesen Miamiba küldték egyik testvéréhez.

Végig a ranglétrán

1943-ban életkoráról hazudva katonai szolgálatra jelentkezett, de csak rövid ideig szolgált az egészségügyieknél. Elbocsátása után New Yorkban dolgozott mosogatófiúként, gyakran csak a buszpályaudvaron talált szállást. Állás után kutatva látott meg egy újsághirdetést, amelyben a Negro Theatre színészeket keresett. Bár kiejtését hallva eltanácsolták, nem adta fel: kevés pénzét beszédtanárra költötte, a rádióbemondókat utánozta, és fél év alatt megszabadult bahamai akcentusától. Dolgozott színházi portásként, takarítóként, a dolgok egy sikeres beugrás után kezdtek lassan megváltozni, 1946-ban már a Broadwayn debütált. Három év múlva állt először kamera elé egy dokumentumfilmben. Igazi karrierje 1950-ben kezdődött a Nincs kiút című filmmel, majd Korda Zoltán Kiáltsd, ez kedves vidék! című, dél-afrikai környezetben játszódó társadalmi drámájában szerepelt.

Az áttörés

Ügynöke biztatására vállalta el 1955-ben a faji kérdést boncolgató Tábladzsungel című film főszerepét, alakítását felsőfokon méltatta a kritika. A nagy kiugrást 1958 hozta meg, amikor Stanley Kramer rendező őt szemelte ki A megbilincseltek című filmben Tony Curtis partnerének. A szerepben – első fekete férfi színészként – Oscar-díjra jelölték, ettől kezdve egy évtizeden át ő volt a vezető fekete színész Hollywoodban. Hálás feladatok sorát kapta, tanúbizonyságot tehetett jellemábrázoló képességéről, drámai és komikusi érzékéről, színészi eszközeinek sokoldalúságáról.

A Poitier a filmtörténetbe a Nézzétek a mező liliomait! című drámával (1963) írta be végleg a nevét. Ő lett ugyanis az első fekete színész, aki a legjobb férfi főszereplő kategóriában megkapta az Oscar-díjat. Népszerűségével élve a feketék egyenjogúságát követelő polgárjogi mozgalom élére állt.

1967-ben három sikeres filmet is forgatott, köztük a Tanár úrnak szeretettel címűt, majd ismét Stanley Kramer irányítása mellett a Találd ki, ki jön vacsorára? főszerepét játszotta. (A tíz Oscarra jelölt alkotás a “vegyes házasság” kényes témáját feszegette, a szereplők között volt Spencer Tracy és Katharine Hepburn is.) Az öt Oscar-díjat besöpört Forró éjszakában című filmben Tibbs rendőrfelügyelőt alakította, a nyomozószerep még sokáig elkísérte: a filmből tévésorozat is készült, 1970-ben pedig leforgatta a Mr. Tibbs nyomoz című krimit.

Paul Newman és Barbra Streisand társaságában 1969-ben megalapította a First Artists Productions céget, 1972 óta pedig rendezőként is kipróbálta magát. Először a Buck és a prédikátor című western munkálatait irányította, a főbb szerepeket – ahogy később is gyakran – magára, illetve régi barátjára, a szintén a karibi térségből származó Harry Belafontéra osztotta.

A hetvenes években feketekomédia-sorozatot rendezett, majd a következő évtizedben Gene Wilder több vígjátékát (Dutyi dili; Ki kém, ki nem kém), 1990-ben pedig a Szellempapát Bill Cosby főszereplésével dirigálta. A rendezés mellett több bűnügyi filmben szerepelt (Gyilkos lövés, A kis Nikita), a kilencvenes években tévéfilmben formálta meg Thurgood Marshallt, a legfelsőbb bíróság tagját, valamint Nelson Mandela későbbi dél-afrikai elnököt, emlékezetes alakítást nyújtott a számítógépes manipulációkról forgatott Komputerkémek és A sakál című thrillerekben. Több dokumentumfilmben is szerepelt, 2001-ben narrátora volt az Amerikai Odüsszeia című alkotásnak.

1974 óta Sir Sidney Poitier, akkor kapta meg ugyanis a brit birodalom parancsnoka címet. 2009-ben vehette át az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Az Oscar-, Golden Globe- és Grammy-díjas színész (a zenei díjat hangoskönyvért kapta) életművéért átvehette a Cecil B. DeMille-díjat, s ugyancsak életművéért kitüntette az Amerikai Filmintézet, a Lincoln Center, a Kennedy Center, az amerikai és a brit filmakadémia, és csillaga díszíti a Hírességek sétányát. A Bahama-szigetek japán és UNESCO-nagyköveteként is tevékenykedett, 2012-ben pedig hidat neveztek el róla a Bahamákon. Poitier jól beszél oroszul, több önéletrajzot is kiadott, 2013-ban Montaro Caine címmel regénye jelent meg, életéről dokumentumfilmet forgattak.

(MTI)

Hozzászólások

További cikkek

Meghalt Bibi Andersson, a Bergman-filmek ikonikus színésznője

Hírek

| 2019.04.15. 13:00
A svéd színésznő nyolcvanhárom éves volt, aki Ingmar Bergman tizenhárom filmjében szerepelt, többek között A hetedik pecsétben és a Personában.

Meghalt Seymour Cassel

Hírek

| 2019.04.09. 17:40
Wes Anderson és John Cassavetes egyik kedvenc Oscar-jelölt színésze 84 éves volt.

Meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező

Mindenmás

| 2019.04.08. 14:40
Kilencvennégy éves korában meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége hétfőn.

Meghalt Agnés Varda francia filmrendező

Hírek

| 2019.03.29. 12:40
A francia új hullám egyik meghatározó alakja 90 éves volt.

Meghalt a Beverly Hills 90210 sztárja

Hírek

| 2019.03.04. 19:35
Luke Perry sztrókot kapott, amit nem élt túl.

Meghalt Bruno Ganz színész

Hírek

| 2019.02.16. 13:45
Hetvenhét éves korában Zürichben meghalt Bruno Ganz színész, aki bár színházi színészként kezdte pályafutását, sikeres mozifilmekben szerepelt és lett világhírű.

Meghalt Albert Finney ötszörös Oscar-jelölt brit színész

Mindenmás

| 2019.02.08. 16:35
Rövid betegség után 82 évesen elhunyt Albert Finney brit filmszínész, az 1960-as évek angol színésznemzedékének egyik legjelentősebb alakja, akit pályafutása során ötször …

Így búcsúznak a sztárok Andy Vajnától

Hírek

| 2019.01.20. 18:20
A 75 éves korában elhunyt filmproducer rendkívül sok világhírű sztárral dolgozott, köztük sokkal igazán jó kapcsolatot is ápolt. Többek között Antonio Banderas és Arnold Schwarzenegger is elbúcsúzott …

Meghalt Andy Vajna

Hírek

| 2019.01.20. 13:30
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap …

Meghalt Penny Marshall, a Segítség, felnőttem! és az Ébredések rendezője

Hírek

| 2018.12.19. 19:15
Ő volt az első nő Hollywoodban, aki olyan filmet rendezett, ami több mint 100 millió dolláros bevételt produkált.