Nagy Ervin alakítja Zámbó Jimmy-t az énekesről szóló sorozatban

Hírek

| Zita | 2022.03.23. 09:45

A forgatási munkálatok már javában folynak.

A hírt, miszerint sorozat készül Jimmy-ről, már november óta tudjuk, de gondolni sem mertük volna, hogy a főszereplő Nagy Ervin lesz. Valószínűleg ő sem, ugyanis elmondása szerint nem épp a magyar énekes zenei stílusát hallgatta akkoriban, hanem inkább Gun N’ Roses és a Kispál volt nála a nagy favorit.

Nagy Ervin elmondta, hogy amikor megkapta a felkérést, eleinte inkább stresszként élte meg a feladatot, most viszont már kezd igencsak ráhangolódni a szerepre. Szó szerint:

Lassan már megdobál a családom, mert a dallamtapadás miatt egész nap a slágereit dúdolom. Minden nap meghallgatom egy lemezét. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, ő volt a magyar Elvis Presley, hiszen a népszerűségét tekintve, és azt, hogy a legszélesebb réteget tudta itthon megszólítani, abszolút hozzá hasonlítható

– mondta a színész a Blikknek.

Nagy Ervin elmondta, hogy a család felajánlott pár videókazettát, ahol Jimmy mint magánember és családapa látható, ami a sorozat szempontjából fontos, hiszen a tízrészes széria is meg akarja majd mutatni az énekes mindennapjait a zenei pályafutás mellett.

Próbáltam egy-két jellegzetes testtartást, kézmozdulatot leutánozni, amelyről a nézők, akik ismerték vagy látták őt, egyből ráismernek majd. Ettől függetlenül nem az a célom, hogy egy az egyben olyan legyek, mint ő, nem a popsztárt vagy az ikont akarom alakítani, hanem az embert

– mondta Nagy Ervin.

Címkék: sorozat, Ervin Nagy

Hozzászólások

További cikkek

Önálló sorozat készül a Trónok harca Havas Jonjáról

Hírek

| 2022.06.17. 11:00
Bár a Trónok harca már évekkel ezelőtt befejeződött, George R. R. Martin univerzuma bőven tartogat még sztorikat. A legfrissebb projekt Havas Jont helyezi a középpontba.

Az ötödik évaddal búcsúzik a Stranger Things

Hírek

| 2022.02.18. 09:10
Végre megmozdultak a dolgok a sorozat háza táján, és kaptunk egy jó és egy rossz hírt.

Íme a 21. század legjobb sorozatai

Hírek

| 2021.10.20. 14:30
Talán 2021-ben még korainak tűnik ilyen listákat összeállítani, tény viszont, hogy nagyon jól hangzik. A listákat pedig szeretjük.

Mel Gibson is részese lesz a John Wick-univerzumnak

Hírek

| 2021.10.19. 13:55
A nagysikerű John Wick franchise előzménysorozatában kapott helyet, ami a színész első tévés szereplése lesz.

Most jobban megismerhetjük a Targaryeneket

Hírek

| 2021.10.06. 13:35
Megjelent az első előzetes a Trónok harca előzménysorozatához. A széria a Sárkányok Háza címet kapta, utalva arra, hogy itt bizony a Targaryenek lesznek a fókuszban.

Meghalt Willie Garson, a Szex és New York Stanfordja

Hírek

| 2021.09.22. 11:00
Elhunyt a Szex és New York egyik sztárja, Willie Garson. A színész halálhírét fia jelentette be kedden.

Taroltak a streamingszolgáltatók az idei Emmy-gálán

Hírek

| 2021.09.20. 16:40
Helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezték a televíziós produkciók Oscar-díjának tartott Emmy-gálát.

Beperelték a Netflixet A vezércsel miatt

Hírek

| 2021.09.18. 13:45
Elég kellemetlen helyzetbe került a streaming-óriás, ugyanis az utóbbi idők egyik legnépszerűbb sorozata, A vezércsel miatt beperelték, ráadásul nem is akárki.

Alexander Skarsgård is csatlakozott Lars von Trier kultikus horror sorozatának a folytatásához

Hírek

| 2021.09.10. 13:40
Már azóta lázban égnek a különc dán rendező rajongói, amióta kiderült, hogy elkészíti a klasszikussá vált …

Még sokáig velünk marad a South Park

Hírek

| 2021.08.07. 08:00
Továbbra sincs megállás a mocskos szájú kisiskolásoknak: újabb 6 évadot és 14 előzményfilmet rendeltek be a már 1997 óta futó South Parkból.