Kevin Spacey és Christopher Lambert is szerepelhet a tatárjárásról szóló magyar filmben

Hírek

| Zita | 2022.05.07. 12:15

Az 1242 – A Nyugat kapujában című filmre 1,26 milliárdos támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet.

A magyar-mongol-angol koprodukcióban készülő film rendezője Soós Péter lesz. Nevéhez olyan alkotások köthetők, mint a Budapest Anno, Áldott állapot, Géniusz, Haction vagy a Tűzvonalban.

A film nemcsak támogatása miatt lesz nagyszabású, hanem a szereplőgárda és háttércsapat miatt is: az akciójelenetekért a Bond- és Mission: Impossible-filmeken is dolgozó szakember felel majd, ráadásul maga a rendező erősítette meg a hírt a 24.hu-nak, hogy Kevin Spacey-vel már alárít szerződésük is van. Az amerikai színész az itáliai bíborost, a film főgonoszát fogja alakítani.

Spacey tehát már biztos, hogy benne lesz a filmben, Christopher Lambert viszont még nem száz százalék, de a tervek szerint ő is csatlakozik a csapathoz és egy magyar kereszteslovagot fog alakítani. Ugyanez a helyzet Eric Roberts és Terence Stamp esetében is, az aláírás még várat magára mindkét színész esetében. Ha minden összejön, akkor Roberts egyébként egy Ákos kapitány nevű karaktert játszik majd, Stamp pedig narrátor lesz.

Soós Péter nemsokára Mongóliába utazik és elkezdik a forgatási munkálatokat.

Hozzászólások

További cikkek

Életműdíjat kap Kevin Spacey

Hírek

| 2022.11.06. 08:10
Úgy tűnik, a színész kitaszítottsága már a múlté.

Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális zaklatás vádja alól

Hírek

| 2022.10.21. 12:20
Az ügyet az 50 éves Anthony Rapp színész indította, amiért szerinte Spacey 1986-ban illetlenül érintette meg egy 1986-os rendezvényen, amikor Rapp 14 éves volt.

Befejeződött a Petőfi-film forgatása

Hírek

| 2022.09.22. 18:05
A Most vagy soha! forgási munkálatai áprilisban indultak és 80 napig tartottak.

Végre láthatjuk, hogyan találkozott Antall József és Göncz Árpád

Hírek

| 2022.09.15. 14:10
A két idősíkon játszódó, meghatározó történelmi pillanatokat felvonultató film előzetest kapott.

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscarra

Hírek

| 2022.09.08. 18:15
Végre megtudtuk, hogy melyik moziért lehet izgulni az Oscar-versenyben. Tősér Ádám taxisblokádról készülő Blokád című alkotása lett a befutó.

Megjelent a taxisblokádról szóló film első kedvcsinálója

Hírek

| 2021.12.21. 12:55
A film az 1990-es taxisblokád mellett az 1956-os forradalmat is feleleveníti.

Rangos díjat kapott Fabricius Gábor filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.11. 11:35
A leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása a Velencei …

Vanessa Redgrave nem hajlandó egy filmben szerepelni Kevin Spacey-vel

Hírek

| 2021.05.27. 14:10
Alig pár napja derült csak ki, hogy zaklatási botránya után újra filmben fog szerepelni Kevin Spacey, de máris dagad a botrány a készülő film körül.

Franco Nero filmjében tér vissza Kevin Spacey

Hírek

| 2021.05.24. 11:50
A 2017-ben kirobbant zaklatási botránya óta először tűnik fel a mozivásznon.

Két magyar film is Ezüst Medvét nyert a Berlinalén

Hírek

| 2021.03.05. 14:50
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Berlinale 71 éves történetében most először fordult elő, hogy egyszerre két magyar nagyjátékfilm is versenyben volt a legjobb a filmnek járó díjért, …