Hírek
| Zita | 2022.09.05. 13:05A hétvégén díjazták a filmeseket az Emmy-díj technikai kategóriáiban, ahol Rév Marcell operatőr is díjazott lett.
Rév a kiemelkedő operatőri munka egykamerás, egy órás sorozat kategóriájában zsebelhette de az Emmy-t az Eufória című szériáért, egészen pontosan a The Theater And Its Double című epizód fényképezéséért. Az Eufória bár még csak két évadot élt meg, már az első évad során is óriási népszerűségre tett szert. A Zendaya főszereplésével készült sorozat nemcsak a történet és a színészi alakítások szempontjából kiemelkedő, hanem a látványvilága és a képi megoldásai miatt is, amiért Rév Marcell volt a felelős.
Révet egyébként már második alkalommal jelölték a díjra, amit végül meg is kapott és olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint a Loki, a Squid Game, a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése és A csodálatos Mrs. Maisel című sorozatok.
A 74. Emmy-gálát szeptember 12-én tartják, akkor díjazzák többek közt a színészeket és a legjobb sorozatokat is. Most hétvégén a „legjobb művészi és technikai teljesítményeknek” járó elismeréseket osztották ki.
Hozzászólások