A filmrendező 91 éves volt.

A kedden elhunyt filmrendező halálhírét a Liberation című francia lap közölte.

Godard volt a francia új hullám egyik ikonikus alakja, aki olyan alkotásokkal írta be nevét a filmtörténelembe, mint az 1959-es Kifulladásig, a Bolond Pierrot, az Alphaville és a Week-end.

Jean-Luc Godard Párizsban született, de gyermekkorát a svájci Nyonban töltötte, ahol orvos apja dolgozott. A párizsi Sorbonne etnológia szakán filmklubokba járt, ahol megismerkedett a rendező Francois Truffaut-val és a cinéma vérité elméletét megfogalmazó Jean Rouch filmes-antropológussal. Godard 26 évesen már a legjelentősebb francia filmkritikusok közé számított, de igazán a filmkészítés izgatta, ehhez úgy teremtette elő a pénzt, hogy egy svájci gátépítésen dolgozott.

Első és azonnal klasszikussá vált nagyjátékfilmje 1959-ben került a mozikba, a Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg főszereplésével készült Kifulladásig rögtönzésszerű, eredeti technikával készült, forgatókönyv nélkül. Godard egyik napról a másikra írta meg a vázlatos dialógusokat, végül már felvétel közben, a kamera mögül súgta a szöveget, mindez a vásznon különös hatásokat eredményezett.

A következő években rögeszmésen foglalkozott a gyökértelenné váló, eszményt kereső hősök, az emberi állhatatlanság ábrázolásával. Az 1962-es Éli az életét, amely elnyerte velencei filmfesztiválon a zsűri különdíját. A főszerepet első feleségére, Anna Karinára osztotta, aki kiváló alakítást nyújtott. Godard második felesége Anne Wiazemsky, a harmadik Anne-Marie Miéville volt, életművét "a három Anne korszakaira" is szokták bontani.

1965-ben készült a Bolond Pierrot újra Jean-Paul Belmondóval és Anna Karinával. Ugyanabban az évben forgatta Alphaville című filmjét, a ponyvaregény és a film noir elemeit ötvöző szürreális disztópia olyan számítógépek uralta világot elevenít meg, amely üldözi a művészeket és a szerelmeseket.

Godard volt talán a legmerészebb és leginkább újító a francia újhullám rendezői között. Filmjeit mindig viták követték, újító képességét nem vesztette akkor sem, amikor már rég maga mögött hagyta az "új hullám korszakot". Egy anekdota szerint amikor nekiszegezték a kérdést, hogy azért egy filmnek szerinte is kell hogy legyen eleje, közepe és vége, azt válaszolta: persze, de nem feltétlen ebben a sorrendben...

A hatvanas évek közepén Hollywoodból is megkeresték, felajánlották neki a Bonnie és Clyde rendezését, de ő nemet mondott. Ezekben az években készült filmjei (Made in USA, Két-három dolog, amit tudok róla, A kínai lány) általános kiábrándultságot jeleznek, s a rendező egyre jobban vonzódni kezdett a baloldali eszmékhez.

Egy majdnem halálos kimenetelű motorbaleset után két év kihagyásra kényszerült, felépülve - a hetvenes évek végén - visszatért a hagyományosabb alkotásokhoz, amilyen például a Minden rendben. Grenoble-ba költözött, és jobbára a televíziónak dolgozott, majd a műfaj formanyelvét teljesen lecsupaszító nagyjátékfilmeket forgatott neves színészekkel (Mentse, aki tudja, Misztériumjáték, Keresztneve Carmen, Üdvözlégy, Mária). Emellett Amerikában és Afrikában, Mozambikban vett részt különféle filmes vállalkozásokban.

Rendkívül gazdag életműve több mint öt évtizedet fog át, a világ legjobb 50 filmjéről 2012-ben összeállított listára két filmje is felkerült. Alkotásait sokszor nehéz műfajilag besorolni, annyira elmosódnak a határok játék- és dokumentumfilmjei között. A rendező utolsó éveiben a svájci Rolle-ban élt visszavonultan, saját stúdiójában folytatta az emberi kapcsolatok felderítésére és képi megjelenítésére vonatkozó kutatásait.

A rendező élete során tiszteletbeli Oscar-életműdíjat és Arany Pálmát, Arany Medve, Arany Oroszlán, és tiszteletbeli César-díjat is kapott, valamint kitüntették az Európai Filmakadémia életműdíjával is.