Woody Allen visszavonta visszavonulását

Hírek

| Zita | 2022.09.20. 11:35

Alig két nap kellett hozzá.

Woody Allen visszavonulásának híre valószínűleg senkit nem lepett meg azt figyelembe véve, hogy a rendező 86 éves, és lassan ötven film áll mögötte. Nem is lenne csoda, ha már úgy döntene, hogy végre megpihen és a nyugisabb írásnak szenteli életét, de ezek szerint vagy mindenki félreértette, a minap közölt interjút a visszavonulásról, vagy ő fogalmazott rosszul.

Mindenesetre sajtósa előbbire hivatkozik, aki elmondta, hogy bár Allen megemlítette a visszavonulást, nem úgy, ahogy utána mindenki más leközölte.

Woody Allen sosem mondta, hogy visszavonul, vagy hogy regényeket fog írni. Azt mondta, megfordult a fejében, hogy nem csinál többé filmeket, mivel azok szinte azonnal vagy nagyon gyorsan a streamingplatformokon kötnek ki, amit az igazi moziélmény szerelmeseként nem pártol annyira. Jelenleg nem áll szándékában visszavonulni, és nagyon izgatott az új, ötvenedik filmje miatt, amit Párizsban forgatnak

– állt a rendező sajtósa által kiadott közleményben.

Allen nemrégiben a La Vanguardia nevű spanyol lapnak nyilatkozott a visszavonulással kapcsolatban, és hogy a most következő, Párizsban forgó filmje lesz az utolsó, ám ezek szerint szavait rosszul értelmezték. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy Allen nem először (és valószínűleg nem is utoljára) hozta szóba visszavonulását, legutóbb például nyáron beszélt erről és az egyre elhalványuló moziélményról még Alec Baldwinnal.

Címkék: Woody Allen

Hozzászólások

További cikkek

Woody Allen vállalná, hogy a #metoo-mozgalom arca legyen

Hírek

| 2018.06.05. 17:20
Kérdés, hogy ki mit szólna ehhez…

Javier Bardem kiállt Woody Allen mellett

Hírek

| 2018.04.21. 12:35
Javier Bardem szembement a hollywoodi elvárásokkal: egyáltalán nem szégyelli, hogy együtt dolgozott Woody Allennel és a #MeToo mozgalomnak is odaszólt.

Michael Caine is elpártolt Woody Allentől

Hírek

| 2018.03.12. 11:55
Újabb nagy névvel bővült az Allentől elhatárolódó filmesek listája.

Natalie Portmant is erősen befolyásolta a #metoo mozgalom

Hírek

| 2018.02.21. 20:10
Mint ahogy mindenki mást is, aki Hollywoodban dolgozik, ismert és a hangját hallatja. Ősz óta két oldal alakult ki a #metoo és a Time’s Up-mozgalom körül. A legtöbben támogatják, …

Diane Keaton továbbra is kitart Woody Allen mellett

Hírek

| 2018.01.30. 13:05
Az Oscar-díjas színésznő továbbra sem hiszi el az Allenről szóló molesztálási vádakat.

Colin Firth nem hajlandó többet Woody Allennel dolgozni

Hírek

| 2018.01.20. 00:55
Az örök Mr. Darcy is beállt a sorba.

Woody Allen lánya szerint apja „túl régóta hazudik”

Hírek

| 2018.01.18. 22:35
Woody Allen nevelt lánya, Dylan Farrow csütörtökön szólalt meg először a tévékamerák előtt a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádakkal kapcsolatban …

Woody Allen ismét a zaklató szerepében

Hírek

| 2018.01.17. 11:45
Ugye az már régóta köztudott, hogy Woody Allent lánya, Dylan azzal vádolja, hogy szexuálisan zaklatta őt, amikor ő hét éves volt. Ezt édesanyja, és testvére is megerősíti, de annak ellenére, hogy a nő már …

Egy képeslapról lép le Kate Winslet legújabb filmjében

Hírek

| 2017.10.04. 17:45
Csodálatos képi világgal, színkavalkáddal és kellemes nosztalgiával van telepakolva Woody Allen legújabb mozija, a Wonder Wheel.

Újabb nevekkel bővült Woody Allen következő filmje

Hírek

| 2017.09.15. 11:10
Woody Allen következő filmjében Diego Luna és Liev Schreiber is szerepet kapott.