Hírek
| Zita | 2022.10.12. 12:10A Gyilkos sorok színésznője 96 éves volt.
Angela Lansbury gyermekei szomorúan közlik, hogy édesanyjuk békésen, álmában halt meg Los Angeles-i otthonában október 11-én hajnalban, mindössze öt nappal lemaradva 97. születésnapjáról.
-jelentette be a hírt családja.
Lansbury hosszú színészi karrierje során öt Tony-díjat nyert olyan darabokban való alakításáért, mint a Sweeney Tovv vagy a Szépség és a szörnyeteg. Utoló Tony-díját 2009-ben kapta a legjobb színésznő kategóriában.
De nemcsak a színpadon, hanem a kamerák előtt is igazi sztár lett belőle. Bár első filmes szerepéért már egyből Oscarra is jelölték 1944-ben, a sikert leginkább a Gyilkos sorok című sorozatnak köszönhette, ami 1984 és 1996 között futott a CBS csatornán.
A színésznő ezzel nemzetközi hírnévre tett szert, amiről így nyilatkozott:
A Gyilkos sorok világszerte nagyobb sikert aratott, mint bármely más szerep, amit filmekben vagy színpadon játszottam el. Csodálatos dolog Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, Németországban és mindenütt ismertnek lenni.
Angela Lansbury-nek három gyereke, három unokája és öt dédunokája született, férjével, Peter Shaw-val pedig 53 évig voltak házasok.
Hozzászólások