Életműdíjat kap Kevin Spacey

Hírek

| Zita | 2022.11.06. 08:10

Úgy tűnik, a színész kitaszítottsága már a múlté.

Mint az köztudott, Spacey-t évekkel ezelőtt Hollywood szinte letörölte a filmes palettáról a szexuális zaklatásos botrányai miatt, ám két héttel ezelőtt a New York-i bíróság felmentette, most pedig életműdíjat is kap Olaszországban, így nagyon úgy fest, hogy a színész szépen lassan visszakerül a filmes körforgásba.

A botrányok dacára egy torinói filmmúzeum Spacey színészi pályafutásának elismeréseként díjat ad a színésznek, amit eddig olyan nevek kaptak meg, mint Isabella Rossellini és Monica Belucci színésznő, valamint Dario Argento rendező. Spacey egyébként ráadásul még mesterkurzust is tarthat majd a városban.

Enzo Ghigo, az észak-olaszországi Torinóban működő Museo Nationale del Cinema (Nemzeti Filmmúzeum) elnöke közölte, hogy a díj átadása 2023. január 16-án lesz, az ünnepélyes pedig eseményen levetítik Spacey egyik filmjét is.

A torinói kapcsolódás egyébként nemcsak a díj kapcsán valósul meg, hanem úgy is, hogy Spacey legújabb filmje (amit mellesleg Franco Nero rendezett), a The Man Who Drew God (Az ember, aki megrajzolta Istent) is az olasz városban forgott.

Címkék: Kevin Spacey, díj

Hozzászólások

További cikkek

Harrison Ford tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Cannes-ban

Hírek

| 2023.05.19. 07:10
Valódi meglepetésként érte a színészt.

Oscar-díj: Tarolt a Minden, mindenhol, mindenkor, Brendan Fraser lett a legjobb színész

Hírek

| 2023.03.13. 08:25
A Minden, mindenhol, mindenkor című alkotásnak ítélte oda az amerikai filmakadémia a legjobb film Oscar-díját. A Los Angeles-i …

Megvannak az idei Oscar-jelöltek

Hírek

| 2023.01.24. 16:55
Nem sok meglepetést okozott a jelöltek listája.

Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális zaklatás vádja alól

Hírek

| 2022.10.21. 12:20
Az ügyet az 50 éves Anthony Rapp színész indította, amiért szerinte Spacey 1986-ban illetlenül érintette meg egy 1986-os rendezvényen, amikor Rapp 14 éves volt.

Magyar operatőr kapott Emmy-díjat Los Angelesben

Hírek

| 2022.09.05. 13:05
A hétvégén díjazták a filmeseket az Emmy-díj technikai kategóriáiban, ahol Rév Marcell operatőr is díjazott lett.

Kevin Spacey és Christopher Lambert is szerepelhet a tatárjárásról szóló magyar filmben

Hírek

| 2022.05.07. 12:15
Az 1242 – A Nyugat kapujában című filmre 1,26 milliárdos támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet.

Újabb nemzetközi elismerést kapott a magyar horror

Hírek

| 2022.04.26. 17:05
Ráadásul egyszerre két díjjal is jutalmazták a Post Mortemet a manchesteri Grimmfesten.

BAFTA: Tarolt a Dűne és magyar alkotót is díjaztak

Hírek

| 2022.03.14. 07:40
A Dűne tizenegy jelöléséből ötöt díjra váltott, valamint a díjazottak között van a film produkciós tervezésének stábja, köztük Sipos Zsuzsanna.

Magyar is van az Oscar-jelöltek között

Hírek

| 2022.02.08. 16:10
Bár évről évre egyre kevesebb embert érdekel az Oscar-gála, most egy kicsit legalább mi is izgulhatunk majd az átadón.

Szabó István Martin Scorsese-vel együtt kap életműdíjat

Hírek

| 2021.11.20. 11:30
A két rendező India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján veheti át az elismerést szombat este az egyetemes filmművészethez való kiváló hozzájárulásukért.