Megjelent a Hunyadi-sorozat első előzetese

Hírek

| movie.hu | 2023.04.19. 15:00

Nem is akárhol, hanem a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián mutatkozott be a széria kedvcsinálója.

Az angolul Rise of the Raven címen futó produkció még nem teljes, zajlanak a forgatások, de egy rövid előzetes már készült hozzá, amit először szűk körben, majd a szakmai ebéden vetítette le a 400 fős, szakemberekből, filmkereskedőkből és televíziós programszerkesztőkből álló közönségnek.

Nem angol nyelvű kategóriában ilyen kaliberű történelmi produkció nem készült még sehol a világon

- mondta el Robert Lantos, a sorozat producere, aki számos kiemelkedő filmalkotást jegyez.

A Hunyadi János életét feldolgozó sorozat koncepciója megkívánja, hogy a különböző nemzetiségű történelmi figurák saját anyanyelvükön szólaljanak meg. Így a magyar főszereplők, a Hunyadit és nejét, Szilágyi Erzsébetet alakító Kádár L. Gellért és Rujder Vivien mellett nemzetközi sztárcsapat állt fel, Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs és Törőcsik Franciska mellett Cornelius Obonya, Francesco Acquaroli, Giancarlo Giannini, Karel Roden, Laurence Rupp, Murathan Muslu, Rade Serbedzija és Thomas Trabacchi részvételével.

A Bán Mór regénysorozatára épülő produkciót több mint tíz éve készítik elő a producerek, az egyes epizódokat Robert Dornhelm osztrák rendező mellett Nagypál Orsi és Szász Attila jegyzi.

A 10 részes történelmi sorozat premierje 2024 őszén lesz. Az NFI támogatásával létrejövő alkotás létrehozásában a Serendipity Point Films (Robert Lantos produkciós cége), a Twin Media, a HG Media, az MR Film és a német Beta vesz részt.

A sorozat sugárzási jogát a magyar TV2 és az osztrák ORF TV csatorna is megvásárolta, előbbi Magyarországon és Szlovéniában, utóbbi pedig Ausztriában vetíti majd a monumentális történelmi TV-eposzt - írják a közleményben.

Hozzászólások

További cikkek

Tavasszal érkezhet a Jóbarátok új epizódja

Hírek

| 2020.11.15. 14:25
Lassan már követhetetlenné válik, hogy a koronavírus-járvány miatt leállt vagy éppen csúszott filmes/sorozatos projektek mikor kerülnek végre bemutatásra.

Meghalt Ken Spears, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotója

Hírek

| 2020.11.10. 11:20
82 éves korában meghalt Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, sokunk kedvenc gyerekkori rajzfilmjének, a Scooby-Doon-ak egyik alkotója.

Jeremy Irons az Egyesült Királyság miniszterelnökét alakítja a Netflix filmjében

Hírek

| 2020.11.04. 16:50
Újabb izgalmas projekt van kilátásban a Netflixnél, ugyanis a streamingszolgáltató filmre viszi a München című bestsellert, …

Díjat nyert az Apró mesék Kaliforniában

Hírek

| 2020.11.03. 12:25
Global Vision díjat nyert Szász Attila Apró mesék című romantikus szélhámosfilmje a Cinequest nemzetközi filmfesztiválon San Joséban - közölte a Nemzeti Filmintézet kedden.

Megérkezett Pelé, és az MTK pályáján elszabadult a pokol

Mindenmás

| 2020.10.23. 15:35
Ma ünnepli a kerek 80. születésnapját a háromszoros brazil labdarúgó-világbajnok Pelé, a földkerekség egyik leghíresebb futballistája.

37 filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet

Hírek

| 2020.10.13. 18:45
A magyar filmgyártás is rápörgött a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésére, ennek fényében harminchét filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet (NFI).

Vadiúj karakterposzterek érkeztek a The Mandalorian második évadához

Mindenmás

| 2020.10.13. 15:10
Nyakunkon a The Mandalorian második évada, így Disney+ is egyre jobban csepegteti hozzá a kedvcsinálókat: az első előzetes után most egy rakás plakátot …

Megérkezett az első magyar horrorfilm előzetese - Post Mortem

Hírek

| 2020.10.07. 09:40
Bár a magyar filmpaletta igen színes, horrorfilmből hiány volt, egészen idáig. Bergendy Péter Post Mortem című horrorja feszegeti a műfaj határait, és megmutatja, hogy …

Remake-t kap az 1990-es Boszorkányok, már meg is érkezett az első kedvcsináló

Hírek

| 2020.10.03. 11:40
Azt most engedjük is el, hogy Hollywood nem bír leállni a remake-ek és rebootok futószalagon gyártásáról, foglalkozzunk inkább a legújabb …

Borat újra beveszi Amerikát és mindenkit zavarba hoz

Hírek

| 2020.10.02. 10:50
14 év után visszatér kedvenc kínos kazah emberünk és újabb ciki dolgokat művel a politikusokkal és az utca emberével.