Újra sztárok árasztják el Budapestet

Hírek

| Zita | 2018.02.22. 15:10

A filmgyártás egyik kedvelt helye Budapest, ami nem meglepő, hiszen a filmesek viszonylag olcsón tudnak dolgozni kiváló szakemberekkel. Így nem is kellett sokat várni, hogy Antonio Banderas után újra sztárok lepjék el a fővárost.

Antonio Banderas épp Budapesten karácsonyozik

Ha az ember szemfüles, akkor simán összefuthat a Desperado sztárjával a budapesti forgatagban. Ezt maga Antonio Banderas is bizonyította, ugyanis feltöltött magáról egy videót, ahogy a karácsonyi vásáron jön-megy a Szent István téren. Banderas egyébként nem először jár nálunk, ugyanis még a kilencvenes években az Evita című film forgatása miatt utazott a fővárosba, illetve Tom Hanksszel pózolt itt, és tavaly pedig a Budai Várban járt.

Rosamund Pike főszereplésével forog nálunk a kétszeres Nobel-díjas kémikus, Marie Curie életéről szóló film, aminek címe stílusosan Radioactive, a rendező pedig az az iráni Marjane Satrapi, aki a Persepolist is jegyzi.

Pike amúgy nem először dolgozik Budapesten, pár évvel ezelőtt a Himmler agyát Heydrichnek hívták című mozit is itt forgatták.

A Radioactive értelemszerűen Marie és Pierre Curie kapcsolatáról és munkásságáról fog szólni, amibe természetesen a tudományos szálat is beleszövik, a radiokaktiviás történetét fogják elmesélni egészen napjainkig.

(borító: variety.com)

Hozzászólások

További cikkek

Antonio Banderas is csatlakozik az új Indiana Jones-filmhez

Hírek

| 2021.07.17. 13:30
A sztárparádé egy újabb névvel bővül.

Antonio Banderas a születésnapján jelentette be, hogy koronavírusos

Hírek

| 2020.08.11. 04:45
Biztos, hogy nem ilyennek képzelte Antonio Banderas a 60. születésnapját, a spanyol színészről ugyanis kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

Dél-koreai mozi lett a Los Angeles-i filmkritikusok abszolút kedvence

Hírek

| 2019.12.09. 16:35
Vasárnap adták át a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díjait. Az Élősködők tarolt, de Jennifer Lopez és Antonio Banderas sem ment haza üres kézzel.

Kiosztották az Európai Filmdíjakat

Hírek

| 2019.12.08. 00:40
A díjátadóra szombat este került sor Berlinben, A kedvenc tarolt.

Korábbi szívrohama miatt alapított saját színházat Antonio Banderas

Hírek

| 2019.11.14. 15:55
Pénteken startol Antonio Banderas színháza, szülővárosában Málagában. A világhírű spanyol színész a Chorus Line (A tánckar) című legendás …

Újabb világsztár barangolt Budapesten

Hírek

| 2018.03.09. 15:05
Antonio Banderas még itt van, Harrison Ford biciklitúrákat rittyentett a környéken, Ryan Gosling el volt ájulva, Jennifer Lawrence a belvárosban borozgatott, most pedig nem meglepő módon újabb ismert arc is …

Nácik trappolnak Budapesten

Hírek

| 2017.07.20. 00:45
A Himmler agyát Heydrichnek hívják c. filmet részben Magyarországon forgatták, a szemfülesebbek már az előzetesben is kiszúrhatják a budapesti helyszíneket.

Antonio Banderas kapja idén a Spanyol Nemzeti Filmdíjat

Hírek

| 2017.07.11. 23:15
Antonio Banderas kapja ebben az évben a Spanyol Nemzeti Filmdíjat - közölte a spanyol kulturális minisztérium kedden.

Antonio Banderas mindenkit kicsinál

Hírek

| 2017.06.10. 19:25
A sínész remek formában van új filmjében, amiben lövöldözésből tuti nem lesz hiány.

Antonio Banderas és Alec Baldwin főszereplésével érkezik a Lamborghini-film

Hírek

| 2017.05.13. 15:45
Antonio Banderas és Alec Baldwin lesz a főszereplője a Ferrucio Lamborghini olasz autógyáros (1916-1993) életéről szóló filmnek.