A filmesek helyett a hajléktalanok veszik birtokba a Cannes-i fesztiválpalotát

Mindenmás

| Tündi | 2020.03.21. 17:45

Ahogy azt mi is írtuk, a koronavírus-járvány a Cannes-i filmfesztivált is szépen elgáncsolta, aminek még ha a filmrajongók nem is örülnek a Francia Riviéra rászorulói már annál inkább, hiszen a kihasználatlanságra való tekintettel hajléktalanokat helyeznek el fesztiválpalotában.

A hírt David Lisnard, a dél-franciaországi kisváros polgármestere a France Info francia hírrádióban jelentette be.

Megnyitottam a fesztiválpalotát annak érdekében, hogy egy második biztonságos befogadóközpontot hozzunk létre (a városban) a hajléktalanoknak a higiéniai normáknak megfelelően, annak érdekben, hogy ne kelljen az utcán aludniuk, egyrészt a saját maguk védelmében, másrészt a lakosság megvédése céljából

– hangsúlyozta David Lisnard. A polgármester emlékeztetőül elmondta, hogy erre a koronavírus fokozódó terjedése miatt volt szükség, hiszen Franciaországban három nappal korábban korlátozták a mozgásszabadságot mindenkire vonatkozóan.

Persze ezt a fajta a jó fejséget azért annak is meg kellett előznie, hogy döntést megelőző időszakban sorozatosan mondták vissza a világszervezetek a tavasszal Cannes-ban tervezett szakmai találkozókat és fesztiválokat. Csütörtök este pedig már maga a cannes-i filmfesztivál vezetősége jelezte, hogy bizonytalan ideig mégiscsak elhalasztják a májusra tervezett 73. cannes-i filmfesztivált.

(Borító: idahopress.com)

Hozzászólások

További cikkek

Peruban nyert fődíjat Felméri Cecília Spirál című filmje

Hírek

| 2021.06.21. 18:50
Ismét kezd beindulni a fesztiválszezon, hol online, hol a hagyományos formában, ennek köszönhetően pedig szépen szállingóznak a hazai vonatkozású filmes sikerek is, most …

Magyar diplomafilm a cannes-i vizsgafilmek versenyében

Hírek

| 2021.06.16. 14:25
Egy magyar vizsgafilmet, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét is beválogatták a 74. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába.

Négy díjat is bezsebelt Spanyolroszgában a magyar kísértetsztori

Hírek

| 2021.06.13. 15:55
Az első magyar horrorfilmként is emlegetett Post Mortemet minden jel szerint nagyon szerették a spanyolok.

Öt díjat nyert az Apró mesék egy rangos nemzetközi filmfesztiválon

Hírek

| 2021.06.12. 15:40
Öt díjat is sikerült bezsebelnie Szász Attila Apró mesék című filmjének a párizsi, berlini és washingtoni közönségnek párhuzamosan tartott South East …

Két magyar film is bekerült a cannes-i filmfesztivál programjába

Hírek

| 2021.06.03. 15:25
Újra magyar alkotás mutatkozik be a francia Riviérán megrendezett filmmustrán, ráadásul egyszerre kettő. Enyedi Ildikó A feleségem története című filmje az Arany …

Jövőre is versenyezhetnek az Oscarért az online bemutatott filmek

Hírek

| 2021.05.28. 16:50
Korábban még eléggé tiltakozott az Akadémia azon javaslat ellen, hogy az online platformra készülő filmek is versenyezhessenek az Oscar-díjért és eredetileg úgy …

Idén újra élőben rendezik meg a világ egyik legrangosabb filmfesztiválját

Hírek

| 2021.05.16. 13:15
Már mindenki szeretne szabadulni a járványtól, ne meg persze a vele járó bezártságtól és lemondásoktól, ami alól a Velencei Nemzetközi …

Irány a moziba be! Országszerte ünneplik az újranyitást a mozik

Hírek

| 2021.05.13. 17:45
Hosszú ideig kellett nélkülöznünk a mozikat, de az újranyitásnak köszönhetően végre eljött az ez a pillanat is.

Pestissel és apácákkal tér vissza Cannes-ba az Elemi ösztön rendezője

Hírek

| 2021.05.05. 20:45
Izgalmas névvel csigázza a kedélyeket a cannes-i fesztivál,ugyanis bejelentették, hogy a fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között kerül …

São Paulóban díjazták Molnár Leventét

Hírek

| 2021.05.03. 14:30
Újabb magyar sikerek nemzetközi filmfesztiválon: a Hasadék című filmben nyújtott alakításáért Molnár Leventének ítélték a legjobb színész díját a Cinefantasy filmfesztiválon Brazíliában.