Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Hírek

| Tündi | 2020.05.08. 19:30

Újabb változást hozott a filmiparba a koronavírus: jövőre már nem indulhatnak az Emmy-díjért olyan produkciók, amelyeket Oscar-díjra jelöltek.

Az Emmy-díjakat odaítélő amerikai televíziós akadémia azt követően változtatott díjszabályzatán, hogy az amerikai filmakadémia - a koronavírus-járvány miatt - úgy döntött: a karantén idején a streamingszolgáltatóknál debütáló filmek is nevezhetők az Oscar-kategóriákba.

A testület döntésével a mozis forgalmazásra szánt filmek és a televíziós produkciók közé akar határvonalat húzni, elsősorban a dokumentumfilmeket érinti. A The Hollywood Reporter szerint ugyanis az elmúlt néhány évben ugyanis számos dokumentumfilm indult az Oscar-versenyben éppúgy, mint az Emmy-díjak kategóriáiban.

Azonban mivel az amerikai filmakadémia nem hozott ilyen döntést, az átfedések lehetősége (bár csekély) továbbra is fennáll az időzítés alapján.

A televíziós akadémia közleményében hangsúlyozta, hogy támogatja a filmakadémia szabálymódosítását, amely a világjárvány miatt lehetővé teszi az eredetileg mozis forgalmazásra szánt filmek indulását a jövő évi Oscar-díjakért, ha streamingszolgáltatónál debütáltak. Ugyanakkor leszögezték: a 2021-es Emmy-díjra csak olyan produkciókat lehet nevezni, amelyeket Oscarra nem jelöltek.

Tehát azok a produkciók, amelyek jövő januárban Oscar-jelöltekké válnak, nem kerülhetnek be az ezt követően, 2021 júliusában bejelentett Emmy-jelöltek közé.

(Borító: eastidahonews.com)

Hozzászólások

További cikkek

São Paulóban díjazták Molnár Leventét

Hírek

| 2021.05.03. 14:30
Újabb magyar sikerek nemzetközi filmfesztiválon: a Hasadék című filmben nyújtott alakításáért Molnár Leventének ítélték a legjobb színész díját a Cinefantasy filmfesztiválon Brazíliában.

Már érkezik is a friss Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek remake-je

Hírek

| 2021.04.28. 20:35
Eddig sem volt titok, hogy Hollywood igencsak szereti a külföldi sikerfilmekből elkészíteni a saját kis változatát, most azonban kb. rekordsebességgel …

Taroltak a nők a rendhagyó „karantén” Oscaron

Hírek

| 2021.04.26. 08:05
Pandémiás körülmények között nagyobb felhajtásra nem is nagyon lehetett számítani az évek óta egyre unalmasabb Oscar-gálán, de tény, hogy a karanténos verzió nem erősítette a díjátadó …

Olyan Oscar-gálát ígérnek, amilyet még nem láttunk

Hírek

| 2021.04.21. 08:05
Már ezerrel pörög a Los Angeles-i idő szerint vasárnap esti Oscar-gála kampányolása, ami érthető is, hiszen az utóbbi években igencsak ellaposodó díjátadóra ráfért már egy jókora …

Újabb rangos fesztiválról hozott el díjat Horvát Lili filmje

Hírek

| 2021.04.18. 15:35
Még a világjárvány sem tudta megtörni Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének a sikerszériáját: ezúttal a 45. Clevelandi …

Meghalt Törőcsik Mari

Hírek

| 2021.04.16. 08:55
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken.

Sztárparádéval próbálják meg feldobni az idei Oscar-gálát

Hírek

| 2021.04.14. 15:00
Nyakunkon az Oscar, így egyre több hír érkezik a gála háza tájáról, a legújabb éppen az, hogy mely hírességek fogják átadni a hőn áhított aranyszobrokat.

Sokan kiakadtak azon, hogy nem vehetnek részt online az Oscar-gálán

Hírek

| 2021.03.25. 19:05
Nemrég látott napvilágot a hír, hogy nem lesz zoomos az Oscar díjátadó, azaz aki át akarja venni a díját, annak bizony személyesen jelen kell lennie. Érthető …

Az Ígéretes fiatal nő és a Borat 2. nyerte az amerikai forgatókönyvírói céh fődíjait

Hírek

| 2021.03.22. 12:35
Még ha nem is a megszokott kerékvágásban, de azért szép lassan halad előre az idei díjszezon, melynek egyik legújabb …

Magyar filmes kapta meg a legjobb rendezőnek járó díjat Dublinban

Hírek

| 2021.03.17. 15:15
Horvát Lilit a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéért díjazta a filmkritikusok zsűrije (Dublin Film Critics' Circle).