A Marvel-filmek nagyágyúival érkezik a Disney élőszereplős Herkules-filmje

Hírek

| Tündi | 2020.05.09. 13:50

Lassan már nem is számít hírnek, ha kiderült, hogy egy korábbi meseklasszikusból élőszereplős verzió érkezik, de legalább a soron következő 1997-es Herkules újragondolásához sikerült izgalmas arcokat leszerződtetni.

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy egy jó darabig még el leszünk látva élőszereplős remake-el, hiszen a stúdiók nem győzik lapátolni a pénzt egy-egy klasszikus filmverziója után. Szóval engedjük is el, hogy ilyeneken felhúzzuk magunkat, összpontosítsunk inkább jó dolgokra. Merthogy most kivételesen ilyenről is beszélhetünk, ugyanis Anthony és Joe Russo álltak be a Herkules-projekt mögé, mint producerek.

És hogy ez miért jó? Azért, mert a Russo-fivéreknek köszönhetjük az Amerika kapitány utolsó két részét, A tél katonáját és a Polgárháborút, valamint a Bosszúállók két záró etapját is. Azt egyelőre nem tudni, hogy rendezést ki fogja bevállalni, a forgatókönyvön viszont Dave Callaham (Zombieland: A második lövés, Wonder Woman 1984) dolgozhat.

A Russo-tesók szerint nem egy hagyományos remake-re számíthatunk majd:

Nos, úgy vélem, mindig arra törekszünk, hogy valami újat nyújtsunk, mert mint történetmesélők, nem vagyunk kötelesek "szó szerint fordítani". Ezt már gyakoroltuk is a Marvel-filmjeinkben.

- nyilatkozta Anthony Russo a készülő projekttel kapcsolatban. Elmondása szerint még azt se tudják, hogy megtartják-e a musicalbetétetek, de az biztos, hogy a zenének is fontos szerepe lesz a filmben.

(Borító: filmezzunk.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Idén eddig az Így neveld a sárkányodat harmadik részére voltak a legtöbben kíváncsiak

Mindenmás

| 2019.05.28. 13:10
Az Így neveld a sárkányodat 3. című animációs filmet nézték meg a legtöbben hazánkban 2019 első negyedévében, az …

Mégsem a Trónok harca sztárja lesz az élőszereplős Tom és Jerry főgonosza

Hírek

| 2019.05.23. 11:50
Korábban mi is megírtuk, hogy élőszereplős változatot kap a Tom és Jerry, amelyben elvileg a Trónok harcából is ismert Peter Dinklage …

Budapesten forog a Fekete Özvegy-film

Hírek

| 2019.05.20. 11:40
A Marvel univerzum tiszteletét teszi hazánkban, és reméljük, hogy a helyszínválasztásnak kiemelt szerepe lesz a filmben, és nem csak a jó adózás miatt.

Nem ússzuk meg: jön a Csipet Csapat mozifilm

Hírek

| 2019.05.20. 11:35
Nem új gondolat és nem is igazán új hír, de a projekttel öt éve nem történt semmi, egészen mostanáig.

A Trónok harca alkotói készítik a következő Star Wars-filmet

Hírek

| 2019.05.15. 16:45
A Disney bejelentése szerint a Trónok harca alkotói készítik a következő Star Wars-filmet, amely várhatóan 2022 decemberében érkezik a mozikba.

Már Jason Momoa is Budapest utcáit járja

Mindenmás

| 2019.05.08. 15:25
Nemrég írtunk róla, hogy Josh Brolin már hazánkban tartózkodik a Dűne-remake munkálatai miatt, most pedig már szintén világhírű kollégája, Jason Moma is a főváros utcáit rója.

Új Star Wars-trilógiát jelentett be a Disney

Hírek

| 2019.05.08. 13:10
Három új Star Wars-film bemutatóját jelentette be kedden a Disney a következő nyolc év filmmegjelenéseit ismertetve.

Megérkezett az élőszereplős Sonic-film első magyar előzetese

Hírek

| 2019.05.01. 20:10
Sajnos lassan már ott tartunk, hogy meg sem lepődünk, ha meghalljuk, hogy egy újabb animációs film vagy videójáték kap élőszereplős filmváltozatot.

Egy mozi előtt spoilerezett a Bosszúállók: Végjátékról, jól megverték

Mindenmás

| 2019.04.29. 11:50
A The Independent beszámolója szerint az eset Hongkongban történt, amikor a rajongók épp a Bosszúállók befejező részének vetítésére álltak …

Megvan az élőszereplős Tom és Jerry főszereplője

Hírek

| 2019.04.27. 16:45
Korábban már megírtuk, hogy a Hanna-Barbera páros egyik klasszikusát, a Tom és Jerry-t is utolérte az élőszereplős láz, most pedig már az is kiderült, hogy ki lesz a film női …