Csúszik a Golden Globe is

Hírek

| Tündi | 2020.06.23. 13:00

Csaknem két hónappal elhalasztották a 2021-es Golden Globe-gálát, amelyet január első vasárnapja helyett február 28-án, az ugyancsak elhalasztott Oscar-gála eredetileg tervezett időpontjában tartanak meg.

Ahogy arról mi is írtunk, az Oscar-díjak átadását már korábban április 25-ikére halasztották, azzal a céllal, hogy ezzel is időt nyerjenek azoknak az alkotóknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt március közepén félbeszakadtak a produkcióik, így lesz alkalmuk a befejezésére, valamint a széles nyilvánosság előtti bemutatására és a nevezés egyéb feltételeinek teljesítésére is.

A hollywoodi filmes díjak szezonja hagyományosan a Golden Globe-díjak átadásával, az Oscar-díjak fő barométerével kezdődik, és a legrangosabb elismerések, az Oscarok átadásával zárul.

A HFPA már március végén bejelentette, hogy mivel a járvány miatt bezártak az amerikai mozik és le kellett állni a forgatásokkal, változtatnak a nevezési feltételeken, de hogy pontosan mely mozis és tévés produkciók pályázhatnak és milyen feltételekkel, határidőkkel, azt később közlik.

Az egyik Beverly Hills-i szálloda, a Beverly Hilton dísztermében tartandó, sorrendben 78. Golden Globe-gála házigazdája immár negyedik alkalommal Tina Fey és Amy Poehler komikus lesz.

(Borító: atempo.sk)

Hozzászólások

További cikkek

A TONI ERDMANN TAROLT, PIERCE BROSNANT PEDIG KITÜNTETTÉK AZ EURÓPAI FILMDÍJAK ÁTADÓJÁN

Hírek

| 2016.12.11. 11:00
Maren Ade műve, a Toni Erdmann című alkotás kapta a legtöbb díjat az Európai Filmdíjak szombat esti átadóján Wroclavban.

AZ AMERIKAI FILMINTÉZET SZERINT EZEK VOLTAK AZ ÉV FILMJEI/SOROZATAI

Mindenmás

| 2016.12.10. 12:45
Az Amerikai Filmintézet (AFI) közzétette szokásos tízes listáit, melyek alapján már elég jól be lehet határolni a jövő évi díjszezont is.

MEL GIBSON VITTE EL AZ AUSZTRÁL FILMAKADÉMIA TRÓFEÁIT

Hírek

| 2016.12.08. 16:20
Mel Gilbson kapta a legjobb rendező díját szerdán az ausztrál filmakadémia díjátadó ceremóniáján, amelyen A fegyvertelen katona című második világháborús drámája a legjobb film …

Jimmy Kimmel lesz a 2017-es Oscar-gála házigazdája

Hírek

| 2016.12.06. 10:45
Ez lesz az első alkalom, hogy a népszerű amerikai talk show-házigazda vezeti a díjátadó ceremóniát, amelyet február 26-án rendeznek meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Spanyol filmfesztiválon díjazták a magyar színésznőket

Hírek

| 2016.11.27. 13:25
A legjobb színészi alakításért járó elismerést vehette át Kovács Patrícia és Gryllus Dorka szombat éjjel a barcelonai Zoom Fesztiválon.

A KAIRÓI FILMFESZTIVÁLON IS DÍJAT NYERT A TISZTA SZÍVVEL

Hírek

| 2016.11.26. 11:35
Till Attila Tiszta szívvel című alkotása nyerte a legjobb első vagy második filmért járó Bronz Piramis díjat a Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon.

EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB KERÜLT AZ OSCARHOZ A MAGYAR FILM

Hírek

| 2016.11.24. 14:15
Az Amerikai Filmakadémia szerdán két kategóriában is előzetes listát hirdetett (animációs rövidfilm, élőszereplős rövidfilm) az Oscar-díjra esélyes filmek közül. Az …

Fődíjat nyert Hajdu Szabolcs filmje Isztambulban

Hírek

| 2016.11.20. 09:15
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása nyerte a legjobb filmnek, Papp Szilvia pedig a legjobb vágónak járó díjat a IV. Boszporusz Nemzetközi Filmfesztiválon Isztambulban.

FLIEGAUF BENCE LILIOM ÖSVÉNYE NYERT A MINSZKI FILMFESZTIVÁLON

Hírek

| 2016.11.13. 07:05
Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotása újabb fesztiválon diadalmaskodott.

Életműdíjat kapott Hollywoodban Ridley Scott filmrendező

Hírek

| 2016.10.16. 18:15
Életműdíjjal tüntették ki A nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor rendezőjét, Ridley Scottot a hétvégén Hollywoodban.