Az olaszoknak nagyon bejött a magyar horror

Hírek

| Zita | 2020.11.04. 17:40

Olyannyira, hogy a díjat is kapott Triesztben az első magyar horrorfilm, a Post Mortem.

Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem a kísértetfilm műfaj kitűnő újragondolásáért és a spanyolnátha járvány idejének tökéletes megidézéséért különdíjat, továbbá a nagy presztízsű Méliès zsűri elismerő oklevelét is elnyerte a 20. Trieste Science+Fiction filmfesztiválon Olaszországban.

Szerdán ért véget a trieszti Science+Fiction filmfesztivál, ami 25 új, borzongató alkotást vonultatott fel 20. jubileumi versenyprogramjában, a díjakról pedig a nemzetközi zsűri döntött. Bergendy Péter új filmjét, melyet eddig még csak a nemzetközi fesztiválok közönsége láthatott, két szakmai zsűri is kitüntette.

Nagyon örülünk ennek az olaszországi sikernek és a zsűri megtisztelő véleményének, amelyben a Post Mortem-et olyan briliáns megvalósítású, kitűnő minőségű horrorfilmnek nevezik, amely a műfaj koncepcióját tökéletesen testesíti meg, és tudatosan megújítja a klasszikus kísértetfilm zsánerét. És a hátukon futkosott a hideg. Kell ennél több egy horrorfilm rendezőjének?

 – nyilatkozta Bergendy Péter.

A Rai televízió különdíjának indoklásában a szakemberek kiemelték, hogy az 1918-ban játszódó magyar film tökéletes hitelességgel festi meg a spanyolnátha járvány idejét. A rangos Méliès zsűri „zord, brilliáns horrorfilmként” méltatta Bergendy Péter legújabb rendezését és szintén kiemelte a száz évvel ezelőtti korszak csodás életre keltését.

A Post Mortem világpremierje az A-kategóriás varsói filmfesztiválon volt októberben és a horrorfilmek legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléje, a sitgesi filmfesztivál is meghívta rangos válogatásába, körútja San Sebastianban és Malagában folytatódik, majd várhatóan 2021 januárjában érkezik a magyar mozikba.

Címkék: díj, fesztivál, horror

Hozzászólások

További cikkek

Pestissel és apácákkal tér vissza Cannes-ba az Elemi ösztön rendezője

Hírek

| 2021.05.05. 20:45
Izgalmas névvel csigázza a kedélyeket a cannes-i fesztivál,ugyanis bejelentették, hogy a fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között kerül …

São Paulóban díjazták Molnár Leventét

Hírek

| 2021.05.03. 14:30
Újabb magyar sikerek nemzetközi filmfesztiválon: a Hasadék című filmben nyújtott alakításáért Molnár Leventének ítélték a legjobb színész díját a Cinefantasy filmfesztiválon Brazíliában.

David Cronenberg újra sci-fit rendez, méghozzá elég menő arcokkal

Hírek

| 2021.05.01. 15:55
David Cronenberg (A légy, Karambol) közel 10 év kihagyás után úgy döntött, hogy újra itt az ideje valami nagyon elborult alkotással megörvendeztetnie a népet, …

Taroltak a nők a rendhagyó „karantén” Oscaron

Hírek

| 2021.04.26. 08:05
Pandémiás körülmények között nagyobb felhajtásra nem is nagyon lehetett számítani az évek óta egyre unalmasabb Oscar-gálán, de tény, hogy a karanténos verzió nem erősítette a díjátadó …

Olyan Oscar-gálát ígérnek, amilyet még nem láttunk

Hírek

| 2021.04.21. 08:05
Már ezerrel pörög a Los Angeles-i idő szerint vasárnap esti Oscar-gála kampányolása, ami érthető is, hiszen az utóbbi években igencsak ellaposodó díjátadóra ráfért már egy jókora …

Újabb rangos fesztiválról hozott el díjat Horvát Lili filmje

Hírek

| 2021.04.18. 15:35
Még a világjárvány sem tudta megtörni Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének a sikerszériáját: ezúttal a 45. Clevelandi …

Meghalt Törőcsik Mari

Hírek

| 2021.04.16. 08:55
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken.

Sztárparádéval próbálják meg feldobni az idei Oscar-gálát

Hírek

| 2021.04.14. 15:00
Nyakunkon az Oscar, így egyre több hír érkezik a gála háza tájáról, a legújabb éppen az, hogy mely hírességek fogják átadni a hőn áhított aranyszobrokat.

Nincs megállás: Jön a Fűrész 10

Hírek

| 2021.04.09. 10:30
Nagyon rápörögtek Amerikában a gyomorforgató jelenetekben tobzódó Fűrész szériára, hiszen még be sem mutatták a 9. felvonást, a Spirál: Fűrész hagyatékát már be is jelentették, hogy készül a 10. film is.

Az Ígéretes fiatal nő és a Borat 2. nyerte az amerikai forgatókönyvírói céh fődíjait

Hírek

| 2021.03.22. 12:35
Még ha nem is a megszokott kerékvágásban, de azért szép lassan halad előre az idei díjszezon, melynek egyik legújabb …