10 új európai produkció is érkezik a Disney Plus-ra

Hírek

| Tündi | 2021.02.16. 15:55

A Netflixhez hasonlóan a Disney Plus is rákapcsolt a tartalomgyártásra, a streamingszolgáltató ugyanis 10 új, Európában készülő produkciót is bejelentett.

A Deadline szerint a Disney már decemberben megosztotta a nagyérdeművel, hogy a Disney Plus streamingszolgáltatásának 2024-ig 50 nemzetközi projektje is zöld utat kapott. Értető a Disney lelkesedése, hiszen már 95 millió előfizetőjük van 58 szolgáltatási területen. A Disney 16 milliárd dollárt (4703 milliárd forintot) akar új tartalmak előállítására költeni a következő három évben.

A héten tett  bejelentés az első francia, olasz, német és holland produkciókról szólt. Az európai produkciók között vannak drámák, vígjátékok és dokumentumfilmek is. A Disney Plus továbbra is ragaszkodik a jól megszokott családbarát tartalmakhoz, így főleg azokat is rendelt be.

A hozzá kapcsolódó nemzetközi brand, a Star pedig inkább a felnőtteknek szóló tartalmakat szállítja. A Star szolgáltatása február 23-án indul globálisan a Disney Plus keretében. A tíz bejelentett produkcióból nyolc szerepel majd a Star kínálatában.

Várható produkciók

A készülő sorozatok között láthatják majd a nézők a holland Feyenoord futballklubot bemutató dokumentumfilm-sorozatot. Franciaországban készül a Parallels című hatrészes fantázia-kaland-sorozat, ami négy kamasz fenekestül felfordult életét mutatja be, miután párhuzamos dimenziókba röpíti őket egy rejtélyes esemény.

A négyrészes Oussekine valós eseményt dolgoz fel: egy fiatal diák, Malik Oussekine 1986-ban bekövetkezett tragikus halálát, amely nagy hullámokat vert a francia társadalomban is.

A Weekend Family című nyolcrészes vígjátéksorozat egy mozaikcsalád életének krónikája, amelynek tagjai hévégente találkoznak, a menetrendet azonban felborítja, mikor az apának új partnere lesz.

A Soprano: Sing or Die című dokumentumfilm pedig hat részben a francia rapper, dalszerző, Soprano felkészülését mutatja be a 2022-es turnéra.

Olaszországban a The Good Mothers című hatrészes dráma készül, amely megtörtént események alapján a calabriai maffia ellen küzdő nőkről szól. A The Ignorant Angels című nyolcrészes romantikus drámasorozat Ferzan Özpetek Tudatlan tündérek című filmjét folytatja. A Boris harmadik évada pedig a kis költségvetésű orvosi drámasorozatok kulisszái mögé vezet.

Németországban készül a Sam - A Saxon című nyolcrészes sorozat Samuel Meffire, az első afrikai származású kelet-német rendőr sztorijáról. És a németek gyártják a Star programja számára a Sultan City című fekete komédiát is egy német-török család matriarchájáról, aki hitelen az alvilág főnökévé válik és rájön, hogy neki és lányának is jó érzéke van az üzlethez.

(Borító: abc7news.com)

Hozzászólások

További cikkek

Világpremierrel egy időben jön az HBO-ra a Rick és Morty 5. évada

Hírek

| 2021.04.27. 11:15
Az HBO eléggé feldobta a hetet, ugyanis bejelentette, hogy a Rick és Morty bekerül az HBO Go kínálatába, ráadásul az legújabb, hamarosan érkező 5. évad …

Folytatást kap az Így jártam anyátokkal, de nem úgy, ahogy várnád

Hírek

| 2021.04.22. 15:55
Újabb darabbal bővült a totál felesleges folytatások és egyéb feldolgozások tárháza, érkezik ugyanis az Így jártam anyátokkal spinoffja, annyi …

Meghalt Helen McCrory, a Harry Potter és a Peaky Blinders színésznője

Hírek

| 2021.04.16. 19:30
52 éves korában meghalt Helen McCrory brit színésznő, akit legtöbben a Peaky Blinders (Birmingham bandája) című sorozat egyik főszereplőjeként …

Megvan, miről fog szólni Harry herceg és Meghan Markle első Netflixes produkciója

Hírek

| 2021.04.07. 09:40
Már egy ideje lehetett tudni, hogy az Amerikába költöző Harry herceg és Meghan Markle a filmek és sorozatok világába is belekóstol …

Kádár-korszakban játszódó sorozattal készül az HBO

Hírek

| 2021.03.25. 17:05
A csatorna egy nyolc részes magyar gyártású szériát forgat, ami a politikai változások küszöbén álló kommunista Magyarország időszakát mutatja be a nyolcvanas években.

Csúszik, de streamingen is nézhető lesz a Fekete Özvegy

Hírek

| 2021.03.24. 16:20
Amerikában az utóbbi hetekben szép lassan elkezdtek újranyitni a mozik - bár, azért még korántsem tartanak a járvány előtti szinten - így már a mozirajongók is reménykedtek, …

Három új Trónok harca-előzménysorozat is érkezik

Hírek

| 2021.03.19. 12:55
Az HBO-nál nagyon rápörögtek az Trónok harca-szériákra, ugyanis a csatorna három újabb előzménysorozatot is bejelentett.

Érkezik az élőszereplős Pindúr pandúrok, már a főszereplőket is megtalálták

Hírek

| 2021.03.10. 16:55
Sajnos már annyi totál felesleges élőszereplős feldolgozás készül n apjainkban, hogy egy újabb ilyen hír kapcsán már fel sem …

Meghalt Ronald Pickup, A Korona színésze

Hírek

| 2021.02.26. 13:35
80 éves korában, hosszú betegség után, szerdán elhunyt Ronald Pickup brit színész - számolt be róla a Variety. Pickupot hazánkban leginkább A Korona című sorozatból ismerhetjük.

Újabb fontos szereplő fog hiányozni a Szex és New York folytatásából

Hírek

| 2021.02.20. 14:35
Eddig sem nagyon értettük, hogy minek kell egy nagyon sokadik bőrt is lehúzni a Szex és New Yorkról, de szerencsére vannak páran a szereplők közül is, …