Taroltak a nők a rendhagyó „karantén” Oscaron

Hírek

| Zita | 2021.04.26. 08:05

Pandémiás körülmények között nagyobb felhajtásra nem is nagyon lehetett számítani az évek óta egyre unalmasabb Oscar-gálán, de tény, hogy a karanténos verzió nem erősítette a díjátadó izgalomfaktorát. A lényeg viszont az, hogy túlvagyunk az idei Oscaron is, ahol a nőké volt a főszerep.

A 93. Oscar a többhelyszínes, „összeollózott” és persze távolságtartós megoldásnak köszönhetően nem épp az ünnepélyes vagy felszabadult hangulatot árasztotta, inkább az enyhe kényszeredettség ült rá mindenki kedvére. Ez persze érthető, csak épp nem szerencsés egy olyan gálán, aminek nézettsége évről évre egyre kevesebb, hiába próbálnak meg mindent a szervezők, hogy újra visszaédesgessék a nézőket.

Ahol a gálához hűen sok meglepetés nem volt, hiszen a mostani díjszezonban nagyot futó A nomádok földje és annak rendezője, a kínai-amerikai Chloé Zhao, valamint a film főszereplője, Frances McDormand is átvehette az aranyszobrot. Előbbi második nőként lett legjobb rendező, utóbbi pedig már harmadik Oscarját vihette haza.

A legtöbben arra számítottak, hogy a nemrégiben elhunyt Chadwick Boseman posztumusz Oscart kap, ellenben nagy meglepetésre Anthony Hopkins kapta a díjat a The Fatherben nyújtott alakításáért. Ebben pedig nem az a nagy szám, hogy már második aranyszobrát vihette haza, hanem hogy 83 évesen lett díjazott.

Glenn Close viszont üres kézzel távozott, mert hiába jelölték idén már nyolcadik alkalommal, díjat most sem vitt haza, helyette Youn Yuh-jung kapott aranyszobrot. Glenn Close pedig szomorkodás helyett egy furcsa táncba kezdett:

Íme a főbb kategóriák nyertesei:

Legjobb film

The Father

Judas And The Black Messiah

Mank

Minari

A nomádok földje

Ígéretes fiatal nő

Sound Of Metal

A chicagói 7-ek tárgyalása

Legjobb rendező

Chloe Zhao (A nomádok földje)

David Fincher (Mank)

Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek)

Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)

Lee Isaac Chung (Minari)

Legjobb férfi főszereplő

Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Riz Ahmed (Sound of Metal)

Anthony Hopkins (The Father)

Gary Oldman (Mank)

Steven Yeun (Minari)

Legjőbb női főszereplő

Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő)

Frances McDormand (A nomádok földje)

Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya)

Andra Day (The United States vs Billie Holliday)

Vanessa Kirby (Pieces of a Woman)

Legjobb női mellékszereplő

Maria Bakalova (Borat Subsequent Moviefilm)

Glenn Close (Vidéki ballada az amerikai álomról)

Olivia Colman (The Father)

Amanda Seyfried (Mank)

Yuh-Jung Youn (Minari)

Legjobb férfi mellékszereplő

Daniel Kaluuya (Judas And The Black Messiah)

Sacha Baron Cohen (A chicagói 7-ek tárgyalása)

Leslie Odom Jr. (One Night In Miami)

Paul Raci (The Sound of Metal)

Lakeith Stanfield (Judas And The Black Messiah)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Borat Subsequent Moviefilm

The Father

A nomádok földje

One Night in Miami

A Fehér Tigris

Legjobb forgatókönyv

Judas and the Black Messiah

Minari

Ígéretes fiatal nő

Sound of Metal

A chicagói 7-ek tárgyalása

Legjobb operatőri munka

Mank

A nomádok földje

A kapitány küldetése

A chicagói 7-ek tárgyalása

Judas and The Black Messiah

A teljes listát itt lehet böngészni.

Címkék: Oscar, díj

Hozzászólások

További cikkek

Tüntetés és kínos csend övezte Roman Polanski díját a francia Oscaron

Hírek

| 2020.03.01. 14:50
Kiosztották a César-díjakat Párizsban, ahol nem is az elismeréseken, hanem inkább a kellemetlen pillanatokon volt a hangsúly.

Iráni film vitte el a Berlinale fődíját

Hírek

| 2020.03.01. 08:30
Véget ért a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amin a legjobb film díját Mohammad Raszulof Nincs gonosz című alkotása kapta meg. A Berlinale fődíját tíz év alatt harmadszor nyerte el ellenzéki iráni …

Lemondott a César-díjakat jelölő francia filmakadémia vezetősége

Hírek

| 2020.02.14. 09:50
Kollektíve lemondott csütörtök este a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia teljes vezetősége alig …

Oscar 2020: Történelmet írt az Élősködők, Joaquin Phoenix megkapta végre az Oscart

Hírek

| 2020.02.10. 06:55
Ismét döntött az Akadémia: magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták a 92. Oscar-gála díjait. A gála javarészt a …

Adam Sandler lett a legjobb színész a független filmek díjátadóján

Hírek

| 2020.02.09. 17:10
Az Oscar-gála előtt egy nappal még beszuszakoltak egy díjátadót Hollywoodban: átadták az 35. Independent Spirit Awards díjait.

Több zenével és pörgősebb műsorral jelentkezik az idei Oscar-gála

Hírek

| 2020.02.09. 10:30
Hétfő hajnalban kiderül, idén kik kapják a filmes szakma legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat.

Íme Hollywood legrosszabb filmjei

Hírek

| 2020.02.08. 16:25
Mint minden évben, így idén sem maradhat el az Arany Málna, ami pontosan az Oscar ellentéte, vagyis a legrosszabb filmek és színészek díjátadója. A pontos dátumot még nem lehet tudni, de a jelöltek már meg vannak.

Oscar-gála: Újabb sztárokkal bővült a díjat átadók névsora

Hírek

| 2020.02.04. 16:20
Ha már műsorvezető nincs és évről évre egyre kisebb nézettsége a díjátadónak, legalább sztárok legyenek roskadásig az eseményen.

BAFTA-díjak - Tarolt az 1917

Hírek

| 2020.02.03. 07:55
Sir Sam Mendes 1917 című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

Az Élősködők és a Jojo Nyuszi nyerte a forgatókönyvírók díját

Hírek

| 2020.02.02. 18:30
Az eredeti forgatókönyvek kategóriájában az Élősködők, az adaptált forgatókönyvek mezőnyében pedig a Jojo Nyuszi nyerte el az Amerikai Forgatókönyvírók …