Idén újra élőben rendezik meg a világ egyik legrangosabb filmfesztiválját

Hírek

| Tündi | 2021.05.16. 13:15

Már mindenki szeretne szabadulni a  járványtól, ne meg persze a vele járó bezártságtól és lemondásoktól, ami alól a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál sem kivétel, így idén már egy igazi vörösszőnyeges, közönség előtt megrendezett, sztároktól és menő filmektől hemzsegő filmmustrával készülnek.

Nagyon senkinek sem kell ecsetelnünk, hogy a tavalyi év mennyire felborította mindenkinek az életét, ami a különböző fesztiválokra és nemzetközi eseményekre különösen igaz volt, így a filmfesztiválokra is, amik vagy nem lettek megtartva vagy főleg csak a szakma vett rajta és borzasztóan lekorlátozták a közönség és a sztárok jelenlétét.

Ezt a mindenki számára rossz egyével próbálják elfeledtetni a szeptember 1. és 11. között zajló 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői is, akik a pandémia után bivalyerős versenyprogrammal szeretnének visszatérni. A Variety szerint a fesztiválon ugyanis olyan régóta várt alkotásokat is műsorra tűzhetnek, mint Denis Villeneuve részben hazánkban forgatott Dűne című filmje. bár ez egyelőre csak a filmes szaklap értesülései, a film forgalmazója, a Warner Bros. egyelőre még nem erősítette meg a hírt.

Azonban nemcsak Villeneuve filmje miatt várós a fesztivált, ugyanis várhatóan Paolo Sorrentino The Hand of God című Toni Servillóval forgatott új drámája is a Lidón fog bemutatkozni, továbbá Gabriele Mainetti rendezése, a második világháború idején Rómában játszódó Freaks Out című produkció és a Honoré de Balzac Elveszett illúziók című klasszikus regénye nyomán született Lost Illusions, Xavier Giannoli filmje is Velencében fog debütálni.

A fesztivál megrendezése idén különleges jelentőséggel bír Olaszország számára, hiszen a járvány utáni újrakezdés erős szimbóluma. A korábbi bejelentés szerint a filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke az Élősködők Oscar-díjas dél-koreai rendezője, Bong Dzsun Ho lesz, illetve már az is tudni, hogy a mustrán Az élet szép című Oscar-díjas film színész-rendezője, Roberto Benigni életműdíjat kap.

(Borító: christabellescloset.com)

Hozzászólások

További cikkek

Peruban nyert fődíjat Felméri Cecília Spirál című filmje

Hírek

| 2021.06.21. 18:50
Ismét kezd beindulni a fesztiválszezon, hol online, hol a hagyományos formában, ennek köszönhetően pedig szépen szállingóznak a hazai vonatkozású filmes sikerek is, most …

Globális, több kontinenst érintő akcióval ér véget a Halálos iramban-széria

Hírek

| 2021.06.18. 07:55
Bármennyire is hihetetlen, de a Halálos iramban-széria lassan a végéhez közeledik, persze azért nem kell nagyon szomorkodni, hiszen ez a …

Magyar diplomafilm a cannes-i vizsgafilmek versenyében

Hírek

| 2021.06.16. 14:25
Egy magyar vizsgafilmet, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét is beválogatták a 74. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába.

Négy díjat is bezsebelt Spanyolroszgában a magyar kísértetsztori

Hírek

| 2021.06.13. 15:55
Az első magyar horrorfilmként is emlegetett Post Mortemet minden jel szerint nagyon szerették a spanyolok.

Öt díjat nyert az Apró mesék egy rangos nemzetközi filmfesztiválon

Hírek

| 2021.06.12. 15:40
Öt díjat is sikerült bezsebelnie Szász Attila Apró mesék című filmjének a párizsi, berlini és washingtoni közönségnek párhuzamosan tartott South East …

Jean-Claude Van Damme két spárga között franciául dumál és szétrúg minden segget

Hírek

| 2021.06.09. 13:10
Vannak azok a filmek, amik a bűnös élvezet kategóriába sorolhatók. Nem minőségiek, nem eredetiek, de szórakoztatók. A belga …

Jövőre is versenyezhetnek az Oscarért az online bemutatott filmek

Hírek

| 2021.05.28. 16:50
Korábban még eléggé tiltakozott az Akadémia azon javaslat ellen, hogy az online platformra készülő filmek is versenyezhessenek az Oscar-díjért és eredetileg úgy …

Budapest utcáin zúznak a Fekete Özvegy legújabb kedvcsinálójában

Hírek

| 2021.05.17. 20:10
Nemcsak a Marvel-rajongók várják a koronavírus-járvány miatt hányattatott sorsú Fekete Özvegyet, hanem mi magyarok is, hiszen több jelenetet hazánkban …

Irány a moziba be! Országszerte ünneplik az újranyitást a mozik

Hírek

| 2021.05.13. 17:45
Hosszú ideig kellett nélkülöznünk a mozikat, de az újranyitásnak köszönhetően végre eljött az ez a pillanat is.

Pestissel és apácákkal tér vissza Cannes-ba az Elemi ösztön rendezője

Hírek

| 2021.05.05. 20:45
Izgalmas névvel csigázza a kedélyeket a cannes-i fesztivál,ugyanis bejelentették, hogy a fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között kerül …