Budapest utcáin zúznak a Fekete Özvegy legújabb kedvcsinálójában

Hírek

| Tündi | 2021.05.17. 20:10

Nemcsak a Marvel-rajongók várják a koronavírus-járvány miatt hányattatott sorsú Fekete Özvegyet, hanem mi magyarok is, hiszen több jelenetet hazánkban forgattak, amiből a legújabb kedvcsinálóban kapunk is egy kis ízelítőt.

Már eléggé ki vannak éhezve a true fanok a filmre, ami nem is csoda, hiszen eredetileg még tavaly május elsején mutatták volna be a Fekete Özvegyet, ennek a tervnek azonban csúnyán betett a világjárvány, így Natasha Romanoff sztorija azóta is várat m agára.

Előzetesek már eddig is érkeztek a produkcióhoz, mos azonban kijött hozzá az első hivatalos filmklip is, melyben Scarlett Johansson mellett Budapesté a másik főszerep. Az pedig külön plusz pont, hogy ezúttal Budapest tényleg Budapest lesz és nem más európai városnak lesz átmaszkírozva, mint ahogy azt az eddigi hollywoodi produkcióktól megszokhattok.

Na, de nézzük is, hogy Johansson hogy száguldozik kis hazánkban:

A Fekete Özvegy a tervek szerint július 8-án érkezik meg végre a magyar mozikba.

(Borító: comicbook.com)

Hozzászólások

További cikkek

Al Capone megtört emberként is ugyanolyan félelmetes

Hírek

| 2020.04.16. 14:40
Megérkezett a korábban még Fonzo címen futó, most már nemes egyszerűséggel a Capone nevet viselő film első előzetese.

Óriási sikere van az online elérhető magyar filmklasszikusoknak

Hírek

| 2020.04.09. 17:55
Eddig több mint két millió látogatót vonzott a Nemzeti Filmintézet (NFI) Online Filmklasszikusok programja, amelynek célja az volt, hogy elviselhetőbb legyen az …

16 évesen elhunyt a The Flash színésze

Hírek

| 2020.04.05. 14:00
16 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Logan Williams színész, aki A Flash - A villám című sorozatban alakította a fiatal Barry Allent. A színész halálhírét édesanyja erősítette meg a sajtónak.

Újabb tévésorozatban láthatjuk viszont Nicole Kidmant

Hírek

| 2020.04.04. 18:45
Bár a koronavírus-járvány miatt egyelőre számtalan projekt sorsa kérdéses, az viszont már biztosra vehető, hogy ha újra helyre álltak a dolgok Nicole Kidmant az Amazon új …

Az első rész szereplőivel jöhet a Szólíts a neveden folytatása

Hírek

| 2020.04.04. 12:25
Már egy ideje tudtuk, hogy folytatást kap 2017 egyik legnagyobb durranása, a Szólíts a neveden most pedig az is egyre valószínűbb, hogy az első rész szereplői is …

A Wonder Woman 1984 premierje is csúszik

Hírek

| 2020.03.26. 19:35
Szinte már fölösleges is felsorolni, hogy hány film premierjét tolták el, vagy tettek éppen egyből elérhetővé a neten, a lényeg, hogy most a Wonder Woman második felvonása is csatlakozott a tervezettnél …

90 magyar filmet nézhetünk ingyen, hogy elviselhetőbb legyen az otthonlét

Hírek

| 2020.03.21. 11:45
A Nemzeti Filmintézet (NFI) összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online …

Woody Harrelson veszi át Jason Statham helyét egy készülő akcióvígjátékban

Hírek

| 2020.03.11. 12:20
Jason Statham pár héttel a forgatás előtt úgy döntött, hogy "kreatív nézetkülönbségek" miatt otthagyja a The Man From Toronto …

A tükrös trükk még mindig működik – Itt a Kampókéz előzetese

Hírek

| 2020.02.28. 13:45
Aki a kilencvenes években volt fiatal, talán még emlékszik rá, hogy milyen mély nyomokat hagyott a képzelőerőnkben Kampókéz, akit ha a tükörben megidézünk, …

Elhalasztották a Mission: Impossible olaszországi forgatását a koronavírus miatt

Hírek

| 2020.02.25. 14:40
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Tom Cruise még legalább két Mission: Impossible-filmmel biztos, hogy jelentkezik, a soron következő …