Film készül a világ leggyorsabb nőjéről

Hírek

| Tündi | 2021.06.04. 16:55

Nagyon nem kell bemutatni, hogy Hollywoodban odavannak az életrajzi filmekért, - bár nem is csoda, hiszen szinte bérelt helyük a van a díjkiosztókon - melynek egyik újabb darabja a háromszoros olimpiai bajnok Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nőjének az életét tárja majd elénk.

Már a film főszereplőjét is megtalálták Tiffany Haddish (Csajtúra, Mint egy főnök) személyében. Haddish még a produceri teendőkből is kiveszi majd a részét az 1998-ban, mindössze 38 évesen, epilepsziás roham következtében meghalt rövidtávfutó életét bemutató filmből. 

A hírről a Variety számolt be, a lap szerint a 41 éves színésznő számára különösen fontos a projekt, ugyanis gyermekkorában hősként tekintett Joynerre.

Tiffany Haddish

Azt pedig már most sem titok, hogy minden adott ahhoz, hogy egy érdekes és izgalmas filmet hozzanak össze, hiszen a 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig rekorder "Flo Jo" nemcsak a pályán elért eredményeivel, hanem maga tervezte, testhez simuló ruháival és 15 centis, rikító színűre festett körmeivel is rendesen felhívta magára a figyelmet.

Már azt is tudni lehet, hogy a produkció munkálataiban a néhai sportoló özvegye és egykori edzője, Al Joyner producerként és kreatív tanácsadóként is részt vesz majd. Emellett már Joyner már Haddish felkészítését is megkezdte a szerepre, méghozzá azokkal az edzési módszerekkel, amelyeket néhai felesége alkalmazott.

(Borító: britannica.com, Fotó: billboard.com)

Hozzászólások

További cikkek

Jake Gyllenhaal Oscar-gyanús szerepben

Hírek

| 2018.05.02. 14:30
Az amerikai színészről már régóta kiderült, hogy bőven van helye Hollywoodban, de eddig valahogy a nagyobb díjak elkerülték. Lehet, hogy csak idáig.

Brad Pitt filmesítheti meg a Weinstein-botrányt

Hírek

| 2018.04.26. 13:55
Brad Pitt produkciós cége újabb Oscar-díj várományos filmre csapott le.

Életrajzi film készül Elton Johnról

Hírek

| 2018.04.23. 12:00
Már az is megvan, hogy ki fogja játszani Sir Eltont a filmben, melyben a zenész alkohol- és drogfüggősége is terítékre kerül. A producerek között pedig ott van Elton John férje is.

Escobar mindenkit kinyír

Hírek

| 2018.04.09. 16:15
Sok film és sorozat dolgozta fel már Pablo Escobar felemelkedését és bukását. Érthető is, hiszen a drogbáró élete egyszerűen megfilmesítésért kiált. Most is ez a helyzet, de ezúttal talán az egyik legjobb választással.

Forog az újabb Rocky-film

Hírek

| 2018.04.03. 17:05
Sosem lesz ennek vége, de ki a fene bánja a 40 éves boksz-maratont, ha abban Sylvester Stallone van?

Készül az Anne Frank-mozifilm

Hírek

| 2018.04.03. 16:45
Előkészítés alatt áll a Keeper of the Diary című film, ami Anne Frank történetét dolgozza fel.

II. János Pál, az utazó pápa

Mindenmás

| 2018.04.02. 00:10
A húsvét végével mi is elérkeztünk a II. János Pál pápa életét feldolgozó filmes listánk végére.

II. János Pál útja a pápaságig

Mindenmás

| 2018.04.01. 09:45
Mint ahogy azt már mi is írtuk, II. János Pál pápa a 20. század nemcsak egyházi történetének, de az egyetemes történelemnek is egyik meghatározó alakja, élete a filmeseket is megihlette.

II. János Pál, akit milliók zártak szívükbe

Mindenmás

| 2018.03.31. 13:05
A II. János Pál életét bemutató filmek közül jöjjön egy újabb, 2005-ös életrajzi alkotás.

II. János Pál, a pápák pápája

Mindenmás

| 2018.03.30. 09:20
II. János Pál nemcsak a katolikus egyház fejeként volt meghatározó alakja a huszadik század történelmének, hanem a szociális kérdésekben, népek és vallások közti egyetértés elősegítésében is jelentős volt …