Film készül a világ leggyorsabb nőjéről

Hírek

| Tündi | 2021.06.04. 16:55

Nagyon nem kell bemutatni, hogy Hollywoodban odavannak az életrajzi filmekért, - bár nem is csoda, hiszen szinte bérelt helyük a van a díjkiosztókon - melynek egyik újabb darabja a háromszoros olimpiai bajnok Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb nőjének az életét tárja majd elénk.

Már a film főszereplőjét is megtalálták Tiffany Haddish (Csajtúra, Mint egy főnök) személyében. Haddish még a produceri teendőkből is kiveszi majd a részét az 1998-ban, mindössze 38 évesen, epilepsziás roham következtében meghalt rövidtávfutó életét bemutató filmből. 

A hírről a Variety számolt be, a lap szerint a 41 éves színésznő számára különösen fontos a projekt, ugyanis gyermekkorában hősként tekintett Joynerre.

Tiffany Haddish

Azt pedig már most sem titok, hogy minden adott ahhoz, hogy egy érdekes és izgalmas filmet hozzanak össze, hiszen a 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig rekorder "Flo Jo" nemcsak a pályán elért eredményeivel, hanem maga tervezte, testhez simuló ruháival és 15 centis, rikító színűre festett körmeivel is rendesen felhívta magára a figyelmet.

Már azt is tudni lehet, hogy a produkció munkálataiban a néhai sportoló özvegye és egykori edzője, Al Joyner producerként és kreatív tanácsadóként is részt vesz majd. Emellett már Joyner már Haddish felkészítését is megkezdte a szerepre, méghozzá azokkal az edzési módszerekkel, amelyeket néhai felesége alkalmazott.

(Borító: britannica.com, Fotó: billboard.com)

Hozzászólások

További cikkek

Stephen Hawking filmek dióhéjban

Hírek

| 2018.03.14. 11:05
76 éves korában elhunyt Stephen Hawking, elméleti fizikus, aki amellett, hogy korunk egyik legnagyobb elméje volt, egyben olyan popkulturális ikonná is vált, aki zsenijével megihlette az embereket, öröksége pedig sokáig fog …

Célkeresztben Berlusconi botrányai

Hírek

| 2018.03.13. 11:00
Paolo Sorrentino Oscar-díjas rendező már régóta tervezte megfilmesíteni a volt olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi életét. Volt is mit, hiszen a politikus nem épp visszafogottságáról ismert.

A Három óriásplakát Ebbing határában tarolt a BAFTA-n

Hírek

| 2018.02.19. 10:00
A Három óriásplakát Ebbing határában című alkotás kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

Ethan Hawke bevállalta a különc feltaláló szerepét

Hírek

| 2018.02.14. 12:55
A négyszeres Oscar-jelölt Hawke lesz a harmadik színész, aki nagyjátékfilmben játszhatja el a zseniális feltalálót.

Mark Wahlberg eladományozza kizsarolt millióját

Hírek

| 2018.01.14. 12:55
A színész úgy döntött, hogy jótékony célokra ajánlja fel kizsarolt pénzét.

Hollywood és az egyenjogúság

Hírek

| 2018.01.10. 15:05
Mint ismeretes Kevin Spacey zaklatási botránya nemcsak a színésznek tett be, de Ridley Scott új filmjének, A világ összes pénzének is.

Kiakadt Gianni Versace családja a róla szóló sorozat miatt

Hírek

| 2018.01.09. 11:30
Berágott a milánói divatbirodalom.

Több mint 300 produkció jelölhető a legjobb film Oscar-díjára

Hírek

| 2017.12.22. 11:25
Lesz miből választania az Amerikai Filmakadémia tagjainak...

Ridley Scott kilenc nap alatt forgatta újra Spacey kivágott jeleneteit

Hírek

| 2017.12.20. 12:50
Ridley Scott őrült munkatempót diktált.

Megvan a Queen-film új rendezője

Hírek

| 2017.12.09. 15:40
Dexter Fletcher fejezi be a Queen együttesről szóló filmet.