Alice csodaországa Budapestre költözik

Hírek

| Zita | 2021.07.21. 14:00

Újabb nagyszabású amerikai filmes projekt érkezik a fővárosba.

Ráadásul John Travolta lányának Ella Bleu-nak ez lesz az első filmes debütálása. Olyannyira, hogy a Get Lost című film főszereplőjeként mutatkozik be a nagyvásznon.

A forgatás nincs is olyan messze, hiszen július végén neki is állnak a munkálatoknak, amiben majd 60 magyar szakember is részt vesz. A bemutatót jövő nyárra tervezik.

A magyar Filmsquad és az amerikai Patriot Pictures koprodukciójában készülő mozifilm magyarországi helyszíneken - többek között az aszódi, a turai kastélyban, a Dunakanyarban, a budapesti Halászbástyán, a Hősök terén, a Gellért Hotelben, a Vajdahunyad várában és az Operettszínházban - kelti életre Lewis Carroll-féle Alice Csodaországban történetét.

A magyar népzenétől kezdve kultúránk megannyi jellegzetességéig a Get Lost egyedülálló magyar értékeket vonultat fel, melyek a film streaming- és mozibemutatója által számos nézőhöz eljutnak majd szerte a világban

– áll a Nemzeti Filmintézet közleményében.

A Get Lost főhőse Alicia, akinek egyetlen célja és vágya teljesíteni édesanyja utolsó kívánságát. Útja alatt rengeteg akadályba és kihívásba ütközik. Eljut Csodaországba, Budapest misztikus városába, ahol döntenie kell: Csodaországot választja, és a mesében éli tovább életét, vagy visszatér a valóságba, és a felnőtté válás útjára lép.

A film producere Michael Mendelsohn (Rómeó + Júlia, Harcosok klubja, Mátrix) és Major István (Liza, a rókatündér, FOMO, Aurora borealis - Északi fény), executive producere Natalie Perrotta. A Nemzeti Filmintézet a filmnek 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg.

Hozzászólások

További cikkek

Dobó Kata már a karácsonyra hangol

Hírek

| 2021.07.14. 15:15
Az El a kezekkel a papámtól! egy vérbeli színes-szagos mozi lesz az ünnepekre időzítve.

Meghalt Ken Spears, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotója

Hírek

| 2020.11.10. 11:20
82 éves korában meghalt Ken Spears amerikai producer, forgatókönyvíró, vágó, sokunk kedvenc gyerekkori rajzfilmjének, a Scooby-Doon-ak egyik alkotója.

Jude Law-val térhet vissza a felfrissített Pán Péter

Hírek

| 2020.07.08. 18:15
A klasszikus meséhez már több alkalommal is hozzányúltak a filmesek, ezúttal pedig az 1953-as Peter Pan & Wendy című rajzfilm adja majd az alapot.

Felnőtté válni nehéz – Előre (Onward)

Kritikák

| 2020.05.10. 15:35
Mit tennénk akkor, ha adódna egy olyan lehetőségünk, hogy ismét találkozhatunk egy rég elvesztett szerettünkkel? Valószínűleg a legtöbb ember bármit elkövetne azért, hogy élni tudjon ezzel a …

A Marvel-filmek nagyágyúival érkezik a Disney élőszereplős Herkules-filmje

Hírek

| 2020.05.09. 13:50
Lassan már nem is számít hírnek, ha kiderült, hogy egy korábbi meseklasszikusból élőszereplős verzió érkezik, de legalább a soron következő …

Robin Hood is élőszereplősítést kap

Hírek

| 2020.04.12. 09:35
Bár tény, hogy készült már a klasszikus meséből film is (Kevin Costner főszereplésével), de most az a fajta élőszereplős verzió jön, ami nagyon trendi, azaz lényegében az élő szereplőket csak nyomokban …

Óriási sikere van az online elérhető magyar filmklasszikusoknak

Hírek

| 2020.04.09. 17:55
Eddig több mint két millió látogatót vonzott a Nemzeti Filmintézet (NFI) Online Filmklasszikusok programja, amelynek célja az volt, hogy elviselhetőbb legyen az …

90 magyar filmet nézhetünk ingyen, hogy elviselhetőbb legyen az otthonlét

Hírek

| 2020.03.21. 11:45
A Nemzeti Filmintézet (NFI) összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online …

Folytatást kap az élőszereplős Aladdin

Hírek

| 2020.02.13. 12:30
Tavaly mutatták be az 1992-es Disney klasszikus élőszereplős változatát, amely egymilliárd dolláros bevételt termelt, így naná, hogy gyorsan be is rendelték a folytatást.

Jön az élőszereplős Bambi-film

Hírek

| 2020.01.25. 10:50
Lassan már követni sem tudjuk, hogy Disney melyik korábbi klasszikusát dolgozza fel újból, annyi viszont bizonyos, hogy a legújabb mese, amiből kapunk majd egy "élőszereplős verziót az az 1942-es Bambi lesz.
12