A legendás olasz filmcsillag 95 éves volt.

Luigia Lollobrigida a Rómához közeli Subiacóban, egy festői kis faluban nevelkedett három lánytestvérével. Fiatalon kitűnt társai közül szépségével, 1947-ben elnyerte a Miss Róma címet, a Miss Italia versenyen pedig harmadik lett. Mario Costa filmrendező 1946-ban egy római utcán fordult meg utána, így került tizenkilenc évesen a film világába. Statisztaként kezdte, majd Diana Loris néven kapott kisebb szerepeket, elsőként a Fekete sas című filmben. Az epizódszerepeket egyre nagyobb szerepek követték, s rövid idő alatt Európa egyik legnépszerűbb színésznője lett. A nézőket ekkoriban tehetségénél jobban elkápráztatta szépsége, érzékisége és barna szemei, s hiába tiltakozott, a “nagy kebel, kicsi ész” skatulyába sorolták be.

Rövid hollywoodi kitérő után az ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit. A Királylány a feleségem cigánylányaként Gérard Philipe volt partnere, Az éjszaka szépeiben René Clair rendezte. Nevét 1953-ban, a Humphrey Bogart oldalán forgatott Afrika kincsei című szatírában ismerték meg világszerte. A Kenyér, szerelem… vígjátéksorozatban Vittorio de Sica volt a partnere, s a harmadik részben keresztezte először útját nagy vetélytársa: az éppen gyermeket váró “isteni Lollo” kénytelen volt átengedni a főszerepet az akkor még ismeretlen Sophia Lorennek. A két szexbomba soron következő rivalizálását a korabeli sajtóban kebelháborúként emlegették: bár soha nem nyilatkoztak rosszat a másikról, soha nem játszottak együtt, s ha csak lehetett, még a találkozást is kerülték.

Lollobrigida két ízben is játszott az Alberto Moravia regényéből készült A római lányban: 1954-ben, 27 évesen a naiv utcalányt, 60 esztendősen az édesanyját alakította. Igazi nemzetközi karrierje 1955-ben jelképesen A világ legszebb asszonya című produkcióval indult, egy évvel később a cirkusz világába elkalauzoló Trapézban artistalányként Tony Curtis és Burt Lancaster partnere volt, majd a Victor Hugo regénye nyomán készült A párizsi Notre-Dame tragikus sorsú Esmeraldáját személyesítette meg. Egy ideig Amerika és Európa között ingázott, igazi hollywoodi sztár mégsem lett belőle, hiába reklámozták úgy, hogy ő a legjobb, ami a makaróni óta Itáliából érkezett. Ismét otthon készült filmjei közül a legnagyobb visszhangot a Cicababák váltotta ki, amiért 1965-ben az álszent olasz cenzúra erkölcstelenség címén eljárást indított. Néhány film erejéig még vissza tudták csábítani a tengerentúlra, így a Jó estét Mrs. Campbell forgatására, amelyért 1968-ban Golden Globe-díjra jelölték, ahogy 1985-ben a Falcon Crest című tévésorozatért is.

1969-ben Olaszországban sikeres tévéműsora indult, amelyben a történelem nagy asszonyalakjait elevenítette meg. A hetvenes évektől egyre kevesebbet szerepelt a vásznon, egyik utolsó emlékezetes alakítását a Pinocchio 1971-ben készült televíziós változatában, a tündér szerepében nyújtotta. Utoljára 2011-ben a Box Office 3D című olasz filmben szerepelt. A filmvászontól visszavonulva érdeklődése a fényképészet felé fordult, több könyvet is kiadott fotóival, ideje nagy részét a szobrászatnak szentelte, több kiállítást is rendezett. Megpróbálkozott a dokumentumfilmmel is, Fidel Castro exkluzív interjút adott neki, s énekesnőként sem volt sikertelen. 1999-ben elindult az európai parlamenti választásokon, de nem jutott be az uniós képviselőtestületbe.

1949-ben összeházasodott Mirco Skofic szlovén orvossal, akitől fia született, a házasság 1971-ben válással végződött. A filmsztárnak számos kapcsolata volt, egyebek között Christiaan Barnarddal, az első szívátültetés végrehajtójával. Sok híresség mellett róla is neveztek el rózsát, s egy sétányt Jesolóban, egy időben hordott frizurájáról kapta nevét a Lollo saláta, arca bélyegsorozaton is szerepelt. Fellépett a Magyar Televízió 1972-es szilveszteri műsorában, s 2005-ben ő volt a budapesti Operabál díszvendége. Az egykori szexszimbólum sok mindent megkapott az élettől, de szavai szerint örök fájdalma, hogy nem dolgozhatott együtt Fellinivel. Számos díj és kitüntetés birtokosa: a Firenzei Művészeti Akadémia – harmadik nőként – tiszteletbeli tagjai közé választotta, a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával és a francia Becsületrend parancsnoka címével is kitüntették.